Az elektronikus zenék újfajta szemléletének a kilencvenes években indult művészgenerációra kifejtett inspiratív hatását hivatott bemutatni a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című tárlata. A két művészeti ág kapcsolatáról Petrányi Zsolttal, a kiállítás főkurátoránál beszélgettünk.
A TechnoCool kiállítás alapgondolata, hogy az elektronikus zenék friss szemléletmódja és a DJ-kultúra megjelenése meghatározó inspirációt jelentett 1990-es években indult művészgenerációnak. Pontosan mit ért újfajta szemléletmód alatt?
Az elektronikus zene felemelkedése a pop- és rockzenét jellemző sztárkultusz egyfajta kritikája volt. Míg egy popsztár a saját nevével, arcával, zenéjével és szövegével vált a fiatalok kedvencévé, addig az elektronikus zenében már nem volt olyan fontos a szerzőség, a XX. század végi posztmodern inkább az összegzést preferálta. A kor hangulatát már nem a hagyományos értelemben vett dalokkal, hanem a korábbi szerzeményekből kiemelt hangmintákból felhasználásával, úgynevezett sampling eljárással készített zenei montázsokkal lehetett legérdekesebben kifejezni. Mivel erre az időszakra rengeteget fejlődött a technika, a hangminták kezelése már kezdetleges zeneíró programokkal lehetségessé vált. Az őrjöngő tömegek előtt koncertező zenekarok helyett kapucnis DJ-k jöttek, akik sötét termekben, egy asztal mögött állva, véget nem érő dallamokkal húzták a közönséget. Többnyire fantázianeveket használtak, sokan minden projektjükhöz újat találtak ki, hiszen az elektronikus zene meglehetősen szerteágazó műfaj. Mindez olyan forradalmi, elementáris hatással volt a 90-es évek fiatal képzőművészeire, ahogyan a new wave és punkzene hatott a 80-as évek populáris kultúrájára.
Miképpen érhetők tetten ezek a hatások a bemutatott alkotásokon?
A zenészekhez hasonlóan a képzőművészek sem foglalkoztak már olyan mereven azzal, mennyire eredetiek, alkotásaikban bátran mertek idézni egy korábbi művet, majd továbbgondolni azt saját mondanivalójuk közvetítésére. Fontos volt továbbá, hogy – bár a CD virágkorát éltük – kezdtek újra divatba jönni a vinyl lemezek, amelyek szintén inspirálták a korszak képzőművészeit. A kiállításon is vannak olyan alkotások, melyek egy lemezborító motívumát helyezik teljesen új megvilágításba. A bemutatott művek sok esetben szövegeket is tartalmaznak, amelyek módosítják, kiegészítik a kép vagy az installáció üzenetét.
Milyen elvek mentén válogatták össze a tárlat anyagát?
A kiállítás által lefedett időszakra sokak szerint az új médiumok – videokamerák, személyi számítógépek és programok – művészetre gyakorolt hatása a legjellemzőbb, mi viszont inkább a kor művészeit ért egzisztenciális élményekre helyeztük a hangsúlyt. Szerettük volna kifejezni, hogy ez a tárlat a jelenkor előhírnöke, és nemcsak az elektronikus zene máig töretlen népszerűsége okán, hanem azért is, mert azok az össztársadalmi problémák – például a túlnépesedés és a klímaváltozás –, amelyekről már a kilencvenes években tudtunk, mára váltak igazán égetővé. Ugyanez igaz a testtel és az identitással kapcsolatos felfogásunkra, ugyanis akkoriban született meg az úgynevezett „poszthumán állapot” kifejezés, miszerint az ugrásszerű fejlődésnek indult gyógyszer- és szépségiparnak, fittnesznek és plasztikai sebészetnek köszönhetően megváltozhat az ember önmagáról alkotott képe. Ugyancsak ekkor jelent meg a virtualitás fogalma a számítógépes játékokban, vagy annak a lehetősége, hogy valaki másvalakinek adja ki magát az interneten. Húsz-harminc év távlatából különösen érdekes, hogyan reflektáltak ezekre a jelenségekre anno a kiállító művészek.
Hogyan választották ki az alkotókat?
Ezen a kissé zsúfoltnak ható, sokszínű tárlaton 50 művész 150 alkotása látható. Igyekeztünk a korszak négy legjellemzőbb műcsoportját kiragadni, így festményekkel, fotográfia alapú művekkel, számítógép által is manipulált képekkel, illetve médiumközti installációkkal találkozhatnak a látogatók. Utóbbiak éppúgy tartalmazhatnak festményt, fotót és szobrot, mint szalagos magnókat vagy élő növényeket. A kiállítók között van öt olyan külföldi alkotó, akik igazoltan hatottak a hazai művészekre. Érdekességképpen megemlíteném az énekesnőként is közismert Nagy Krisztina Tereskovát, de vannak más kiállítok is, akik DJ-ként felléptek vagy zenei performanszokat szerveztek.
Beszélgetés a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool kiállítás kurátorával, Petrányi Zsolttal. A zene a videóhoz készült, s bár techno, nem használ hangmintát.
A zene milyen formában jelenik meg a kiállításon?
A kiállítást öt nagy tematikai egységre osztottuk, mindegyikhez más-más zenei világ kapcsolódik. A 90-es évek előfutárainak tekinthető alkotásokat bemutató Előzmények című szekciónál a 80-as évekből származó korai elektronikus, indusztriális, illetve ambient zenék, a kép és a szöveg kapcsolatát bemutató Szöveg/Jel/Jelentés szekciójánál hiphop és underground hiphop zenék találhatók. A Test/Identitás szekciónál a DJ kultúra gyöngyszemeivel, a valóság és illúzió viszonyát vizsgáló Pop/Remix szekciónál a drum and bass irányzat egyes képviselőivel ismerkedhet meg a látogató. Az ökológiával foglalkozó Ökofuturizmus szekcióhoz korabeli techno zenéket párosítottunk, utalva a hasonló szellemiséget képviselő egykori frankhegyi partisorozatra. A zenéket és előadóikat magángyűjteményekből származó CD és vinyl borítok, illetve fotók szemléltetik, mellettük QR-kódokat helyeztünk el, melyek segítségével bárki bele is hallgathat a bemutatott lemezekbe.
A kétezres évek képzőművészeinek és zenészeinek alkotásaiból is lehet majd hasonló tárlatot rendezni?
A kilencvenes évek elején a rendszerváltás utáni gazdasági és kulturális nyitottság egy erős felszabadulás érzetet adott a volt keleti blokk országaiban élő művészeknek, ami egészen a New-York-i ikertornyok elleni terrortámadásig tartott. Azután újra kezdett beszűkülni a tér és fogyni a szabadság. Ez tehát egy karakteres, pontosan meghatározható, 1990 és 2001 közé behatárolható időszak. Ahhoz viszont, hogy kikristályosodhasson, meddig tartott a következő korszak, még el kellene telni valamennyi időnek. Ha megtörtént, természetesen ismét elgondolkodhatunk egy ilyen átfogó kiállítás összeállításán.
TechnoCool – Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001). Megtekinthető: 2024. február 11-ig a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.
Megjelent az Index.hu-n.
Címlapkép: Ditzendy Attila Arisztid
