A táncházmozgalom ikonikus, 1972. május 6-i megszületése után – amely az első fővárosi táncház időpontja – két esztendővel később, azaz ötven éve alakult a Nemzetiségi Ifjúsági Hangszeres Népi Együttes. A kérdés már csupán annyi: mit illenék tudni fent nevezett zenekarról? Elég, ha annyit írok: 1976-ban nevüket Vujicsics együttesre változtatták. Három alapítóval, Eredics Gáborral, Eredics Kálmánnal és Borbély Mihállyal beszélgettünk.
A Dohnányi- és Magyar Örökség-díjas Vujicsics együttes indulása elválaszthatatlan a pomázi nemzetiségi táncháztól. „Kezdetben, mint fúvószenekari zenészek kapcsolódtunk be a tánccsoport munkájába” idézte fel az indulást Eredics Kálmán a Kossuth-díjas zenekar bőgőse, megjegyezve: a rézfúvós hangszerekkel a sváb anyagot szólaltatták meg.
A fúvós Borbély Mihály hozzáfűzte „Pomáz soknemzetiségű település: német, tót, szerb. Később specializálódtunk a délszláv zenére.”
„Pap Tibor karmesterünk vezetésével –, aki rendkívüli tanárember volt, miatta lettünk zenészek – kiszolgáltuk a helyi igényeket, így került szerb anyag a fúvószenekari repertoárunkba az ő hangszerelésével” – árulta el Eredics Kálmán.
Pusztafülű gyűjtés
A táncházmozgalom alapja, a paraszti népzene felgyűjtése már az 1800-as évek legvégétől megkezdődött. Vikár Béla, Lajtha László, Bartók Béla, Kodály Zoltán Erdély, Felvidék magyarlakta területeit, míg Domokos Péter Pál a csángó vidéket járta, megörökítve, lejegyezve az adatközlők játékát, énekét.
„Pomázon úgy folyt a felgyűjtés, hogy jöttünk-mentünk muzsikáltunk az idősebb zenészekkel, közben a fülünkkel gyűjtöttünk. Ennek szakszerű elnevezése: pusztafülű gyűjtés. Körülöttünk élő volt a népzene” – mesélte Borbély Mihály, s azt is: lementek ugyan Mohácsra, a Dráva mentére, a szerb anyag zöme azonban Pomáz, Budakalász, Szentendre, Csobánka környéki. „A hetvenes évek Jugoszláviájában a népzene olyan volt, mint nálunk a kávéházi cigány muzsika, viszont a Pilis lábánál megőrizték az ősi hagyományokat” – mondta Borbély Mihály, mire Eredics Kálmán megjegyezte, hogy Jugoszláviában is megörökítették az adatközlők játékát, amit megjelentettek lemezen.
Ráadásul leadták a belgrádi rádióban, ott hallgattuk az eredeti felvételeket” – fogalmazott Borbély Mihály, aki zenésztársaival együtt rácsodálkozott: Jugoszláviában úgy játszottak akár a környékükön.
„A táncházmozgalom azonnal a keblére ölelt bennünket függetlenül attól, hogy szerb, horvát és makedón zenéből állt a repertoárunk” – így Eredics Gábor, a Kossuth-díjas zenekar harmonikása, vezetője.
A tambura a korabeli elektromos gitár?
A zenekar minden tagja játszik tamburán. Meglehet, a balkáni népzenében ez a hangszer az, ami a rockban az elektromos gitár…
Borbély Mihály rábólintott: „Tényleg mindenki megtanult valamilyen tamburán. Én tudtam, hogy nem leszek olyan virtuóz, mint Szendrődi Feri, aki dzsesszgitárosként kezdte, s lett prímtamburás, de a brácstambura, ami akkord hangszert az ment”.
Pomáz környékén már modern hangszereken szólaltatták meg az archaikus muzsikát, amikor a Vujicsics tagjai régi instrumentumok után kutattak.
Hogy legyen rá pénzünk esküvőket vállaltunk – vallotta be Eredics Kálmán. – Jöhetett sváb, délszláv, fúvószenekari igény, mindet kielégítettünk.”
Amíg a magyar népzene egységes, s csupán tájegységbeli különbségek mutatkoznak, addig a délszláv muzsika soknemzetiségű. Eltér például a hangszerelésük. Horvátországban a tambura kulcshangszer, ugyanakkor furulyát nem igen használnak.
„Horvátországban nyaraltunk a családdal, sütögettünk, zenéltünk. Amíg sült a hús a kisebbik fiam furulyázott a két nagyobbikkal pedig tamburákkal kisértük. Kisvártatva megjelent a milícia, hogy itt ezt nem kéne” – mesélte Eredics Kálmán.
Rögtönzés vs. autentika
A Vujicsics együttesben klarinétosként indult Borbély Mihály, aki nem mellesleg jeles dzsessz szaxofonos.
„Kálmán adott egy Charlie Parker-lemezt, úgy kezdődött” – árulta el a muzsikus, majd figyelmeztetett: Vujicsicsként ragaszkodnak az autentikus népzenéhez.
A dzsessz alapvetése a rögtönzés, ami kevéssé összeegyeztethető az autentikus előadásmóddal.
A kereteken belül akad szabadság – magyarázta Eredics Kálmán. – Nincsen minden szólam megírva. A basszus, vagy az akkordok jönnek-mennek.”
A Vujicsics együttesnek csupán hét évvel megalakulását követően jelent meg a bemutatkozó lemeze, pedig vélhetően nem tartozott a tiltott kategóriába, ráadásul megnyerték az 1977-es Ki mit tud?-ot.
Állítólag nagyon kerestek minket a lemezgyárból. De nem találtak” – jegyezte meg bajusza alatt mosolyogva Eredics Kálmán.
A táncházmozgalom indulásának esztendejében a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadott ugyan egy Sebő Ferenc-Halmos Béla lemezt, azonban azon József Attila versmegzenésítések szerepeltek, akár az 1975-ös Sebő Együttes címűn, amelyen már hallhatók népdalok. Az első népzene lemez, a Muzsikás debütáló korongja 1978-ból, az Élő népzene I., vagyis a hanglemezgyár nem kizárólag a Vujicsics együttes anyagát késleltette.
A jövő
Ha megnézzük a délszláv muzsikát játszó második, harmadik generációs zenekarokat, mint a Söndörgő, a ViGaD, tagjaik közt fellelünk Eredicseket, vagy Eredics Gábor, Eredics Kálmán tanítványokat.
„Fontos a családon belüli átadás. Mindenben, nem kizárólag a zenében. S erre fel kell hívni a világ figyelmét. A zenében egyébként ez a fajta továbbörökítés nem kerülhető ki” – szögezte le Eredics Gábor, majd hozzátette: „A Zeneakadémia Népzene Tanszékének elindulásában a Vuicsics együttes elévülhetetlen szerepet játszott, én magam munkáltam ki a sikeres stratégiát és kezdeményeztem a tanszékalapítást, ami azután 2007-ben meg is valósult. Így valamit vissza tudunk adni a Kárpát-medence gazdagságából, ami a legfiatalabbak számára is a kortárs megszólalás lehetőségét biztosítja.”
