A marosvásárhelyi rockzenekedvelőknek november 23-án emlékezetes koncertet tartott a huszonöt éve megalakult Nowáx együttes. A fiúknak negyed évszázaddal a kezdés után is sikerült telt házat vonzaniuk. Az együttes történetéről, a sikereikről és nehézségekről Novák Józseffel, az alapítók egyikével beszélgettünk.
Hogyan jött létre a Nowáx?
– Már hétéves koromban hegedültem, közben rajzolgattam is, és így sikerült bejutnom a marosvásárhelyi művészeti iskolába. Hegedülni Székely Levente és Koszorús Kálmán, rajzolni Izsák Márton tanított. Aztán lemondtam a hegedülésről, időközben a művészeti líceumból az építészetibe kerültem. Nem hagytam abba a rajzolást, de a hegedűt gitárral váltottam fel. 1978 előtt Marosvásárhelyen volt egy Montana nevű együttes, ehhez csatlakoztunk egy osztálytársammal. A katonaság ideje alatt is zenéltem, és akkor ötlött fel bennem a gondolat, hogy külön együttest kellene alakítani. Öcsémet, Lacit is magam mellé vettem. Így jött létre a Novák testvérek együttese: Novák József – dob, Laci – gitár, ének és Kutas Sándor – basszusgitár. Az első koncertet a Bolyai-iskolában tartottuk, majd a szakszervezetek házában, ahol Titus Daschievici támogatta kezdeti lépéseinket. Később a volt Montanától átjött hozzánk Nagy Sándor gitáros. A nevet pedig az angol hangzású Novaksból magyarosítottuk (Novákok) Nowáxra, ez Laci ötlete volt.
Miként alakult ki a sajátos stílusotok?
– Próbák alatt mindenki előállt egy-egy ötlettel, aztán ki-ki a maga hangszerével kiegészítette az alapdallamot. A dalszövegeket Novák Laci és Kusztos Sándor írta.
Mesélj a pályátokról!
– Először iskolákban, munkásklubokban, a szakszervezetek házában játszottunk, s a rajongótáborunk egyre nőtt. 1980-ban az Arta moziban telt ház előtt játszottunk, ugyanott 1981-ben is tartottunk dupla koncertestet. Mi voltunk az elsők Marosvásárhelyen, akik fényjátékot, füsthatást, sztroboszkópot használtunk, s a háttérben diavetítéssel is kísértük a zenét, egyszóval a színpadi látványt is megterveztük.
Miről voltatok ismertek?
– Arra törekedtünk, hogy bár rockzenét játszunk, a hangzásban tartsuk meg az erdélyi magyar dallamvilágot. Nem utánoztunk külföldi együtteseket. A klasszikus, komolyabb lírai rockzenét váltottuk a keményebb hangzással. A szövegeknek komoly mondanivalójuk volt. Természetesen a koncerteken a korabeli magyar és külföldi együttesek repertoárjából is játszottunk. Emellett verseket is megzenésítettünk, volt, amelyikért többször is letiltottak (Én így szerettem volna élni… – Szép Ernő verse).
Nem lehetett könnyű minőségi rockzenét játszani, amikor a Szekuritáté mindenen rajta tartotta a szemét…
– Valóban, már a plakátot is engedélyeztetni kellett. A dalszövegeket kötelező volt bemutatni a párt kultúrosztályán, ahol mindig belekötöttek, s volt úgy, hogy egy-két szakaszt ki kellett venni. Még Eminescu versét is cenzúrázták! A repertoár pedig úgy állt össze, hogy hét román szám után két magyart és egy angolt is eljátszhattunk (papíron). Persze a nyakkendős, kosztümös „fiatalok” mindig jelen voltak a fellépéseinken. Megtörtént az is, hogy a koncert előtt el akarták venni a villanyt. Többször hónapokra le is tiltottak. Mindezek ellenére sikerült a marosvásárhelyi rádióban Borbély Zoltán segítségével felvenni a Szeress, hogy szeresselek és a Ha rock and rollt énekelek c. dalainkat. Csíkszeredában szerepeltünk az országos rockfesztiválon, ahol ismét első helyezettek lettünk. Itt fedezett fel és karolt fel minket Boros Zoltán, az RTV magyar adásának szerkesztője, és nem sokkal később tévéfelvételt is készített velünk. Az Electrecordnál be is ütemezték a lemezfelvételünket. Erre sajnos nem került sor, mert 1985-ben bezárták a területi rádióstúdiókat, és megszigorították a lemezkészítés feltételeit is.
1985-ben olyan egyedi koncertet tartottunk a Kultúrpalotában, amelyen Kozma Mátyás orgonaművész kísért bennünket. Az utolsó évben több változás is volt az együttesben: beállt Henter Lóránt, Nagy Zoltán és Voith László. Ennek ellenére nem úgy működött minden, mint korábban. 1989-ben még első helyezést értünk el a kolozsvári Conexiuni fesztiválon, ugyanabban az évben a csíkszeredai Ezüstfenyőn. Utoljára az Arta moziban léptünk fel, közös koncert keretében más zenekarokkal.
1990 márciusa után mindannyian kimentünk Magyarországra együttesként szerencsét próbálni, denem jött össze. 2001-ben született meg az ötlet, hogy válogassuk össze a régi slágereket. Budapesten, Nagy Zoltánnál házi stúdiót alakítottunk ki. Többhavi munka után végül felvehettük a Nowáx Boz go rock – repülj-repülj című lemezünket. S ha már megvolt a CD, továbbgördítettük a szekeret. Lemezbemutatót szerveztünk. Ezt kötöttük össze a jubileumi koncerttel 2003-ban, ami nemcsak a közönségnek, hanem számunkra is emlékezetes maradt.
Várható, hogy ismét színpadra lép a Nowáx?
– Sajnos nem, mert nagyon sok pénz kell ma ahhoz, hogy egy komoly rockzenekar megéljen. Mi is nagyon szétszóródtunk a nagyvilágban. Maradunk a szép emlékekkel.
[ Vajda György, Népújság, 2003. november 22. ]
Megjelent Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970–2010. Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról című könyvében, 2022-ben.
