Bő három évtizede, harmincegy esztendeje indult az Anima Sound System, s éppen ennyi időt kellett várni, az egyik alapító, Prieger Szabolcs első szólólemezére. Amikor ez az anyag megjelent a világhálón, akkor jött ki az Anima Derkovits albumával, de már Szabolcs nélkül. Ő otthagyta anyazenekarát, ugyanakkor létrehozta az AnimaSongS formációt. Az Anima Sound System első korszakát megidéző együttes pénteken mutatkozott be Szombathely főterén.
Véletlenek összejátszása
A Jelszó című szólóalbum nem előre eltervezett módon készült. Szabolcs a közös munkában, a közösségben, a zenekarban hitt, illetve hisz, azonban az eltelt több, mint három évtized alatt megannyi szerzeménye fiókban maradt, amelyeket nem dolgozott ki az Anima Sound System. Gondolhatnánk, Prieger Szabolcs e vázlatait most leporolta. De halljuk csak őt, hogy s mint alakult a sorsuk.
Tavaly ünnepelte harmincadik születésnapját az Anima Sound System és Szabolcs úgy érezte, eljött az ideje, hogy megmutassa önmagát: „Milyen, amikor a Prieger Szabi nem csak megírja a dalokat, hanem szöveget is ír hozzájuk és fel is énekli azokat.”
A Szabolcs által említett Korponay Zsófia dzsesszénekes, énektanár, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze, aki nem mellesleg grafikus, könyvillusztrátor.
Új dalok, nem maradékok
A lemezen azonban nem a kimaradt szerzemények kapnak helyet, hanem vadonatúj dalok. Szabolcs szeptemberben-októberben megírt egy tucat új témát. Ezekből Varga György társproducerrel elkészítették a szólólemezt. A vázlatok még gitáron, billentyűs hangszeren szólaltak meg. Hogyan lesz az akusztikus gitárzenéből elektronikus sound?
Így ment ez az Anima-ban is…
A dalok írásakor – történt az gitáron, avagy billentyűkön – Szabolcs odabent már hallotta a végeredményt.
Szerzői lemez saját szövegekkel
Noha az Anima dalszövegeinek fő szerzője Prieger Zsolt, kezdetekben, miként a zene, úgy a szövegek szintén közös munkával születtek.
Szabolcs nem tartja magát szövegírónak, ám nem kért fel profit alkotótársnak, annak érdekében, hogy a zene mellett a szövegek is olyanok legyenek, akár ő maga. Munkamódszere a klasszikus magyar megoldás, miszerint halandzsa énekkel írja a számokat, s abból készül a dalszöveg.
Zenekari és családi szakítás
Mivel Szabolcs bátyja, Zsolt az Anima Sound System tagja, így kiválása egyúttal családi esemény volt. Ám a gitáros-billentyűs távozásában nem játszott szerepet a rokoni szál, szakmai konfliktusok miatt hozta meg döntését. Erről így beszél.
Új időknek régi dalai
Az AnimaSongS az Anima Sound System első négy lemezét (Anima001, Shalom, Hungarian Astronaut, Anima) játssza élőben. A zenekar ekkori korszakában több népdalt dolgoztak át, ekkor énekelt velük Bognár Szilvia. S talán nem elhamarkodott kijelenteni, hogy az underground pop vezető együttese volt akkortájt. A későbbiekben az Anima, főleg Prieger Zsolt megfékezhetetlen kreativitása okán, minduntalan új és új utakra lépett, így meghatározó slágerek rendszeresen kimaradtak a koncertprogramjukból.
Sok szintetizátort használó együttesről lévén szó, a huszonöt-harminc évvel ezelőtti számok hangzása az akkori technikához kötődik, amely technika mára jócskán megváltozott, mi több, változik napról napra, így az eredeti megszólalás rekonstruálása nem is olyan egyszerű. Halljuk erről Dénes Szilvesztert.
A lemez ITT meghallgatható.
Fotó: Hegyi Lili/Kultúra.hu