A Beatkorszak szabadegyetem „Állambiztonság és popzene a Kádár-korszakban” című előadássorozata Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történésze előadásával folytatódott a Lumen Kávézóban.
Az Ügyek és ügynökök a magyar rock „botrányos” éveiben (1963,1973, 1983) címet viselő előadásában Takács Tibor elöljáróban az állambiztonság és a könnyűzene kapcsolatát kutatók közül megemlítette Sebők Jánost, Szőnyei Tamást és Csatári Bencét, akiknek munkáira támaszkodott.
A történész az első évszám kapcsán, az egykori Sportcsarnokban (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok – a szerk.) tartott koncerten kitört rendbontás hátteréről, majd az egy évtizedre rá, az első magyarországi popfesztiválon, Bródy János konferansza miatti ügyészségi és titkosszolgálati vizsgálatról, végül az 1983-as – Erdős Péter által kirobbantott – szennyhullám ügyről szólt.
Állambiztonsági célpont a közönség
A kádári állambiztonság a Rákosi éra szervezetére és személyi állományára épült. 1962-től a III/III.-as alosztály foglalkozott a belső reakcióval, a kulturális területtel és az ifjúságvédelemmel. Ez utóbbiak metszéspontjában található a könnyűzene. 1963-ban jelentették be az ’56-os forradalmat követő megtorlás utáni nagy amnesztiát, amelyre az állambiztonság fokozta tevékenységét, több ezer fővel megnövelve ügynökhálózatát, hogy megfigyeljék a szabadon engedett politikai foglyokat. A „huligán” fiatalokról, mint a Fradi B-közép szurkolókról, a galeri tagokról úgy beszéltek, akár az „ellenforradalmárokról”. A könnyűzenét – amit nem mellékesen a nyugati fellazítás egyik eszközének tartottak – fiatalok játszották fiataloknak.
Az első megfigyeltek
1963. május 3-án, a KISZ V. kerületi bizottsága szervezett fesztivált a luxemburgi stílust játszó amatőr zenekarok számára a Sportcsarnokban. Ezen a közönség botrányosan viselkedett, ami kisvártatva utcai verekedéssé fokozódott. Az állambiztonság nem foglalkozott az üggyel, meglehet éppen ez az eset irányította figyelmét a beatzenekarok és közönségük felé. Októberben megbízták Gerendás fedőnevű ügynököt, hogy figyelje meg a Sankót, az Illést és a Metrot, továbbá a köréjük tömörülő fiatalokat. Ekkor kezdték külön dossziéban gyűjteni a beatzenekarokat, egészen a rendszerváltásig. Ugyanakkor elsősorban a rajongótábor – ahogy nevezték –, a slepp érdekelte az állambiztonságot, hogy a zene hatására milyen „ellenséges tevékenységet” fejtenek ki a fiatalok.
Támogatottak és tűrtek
Az új évtizedre megváltozott, differenciálódott a könnyűzene, miközben átalakult az intézményrendszere: klubok, koncerthelyszínek, önálló kiadványok, az ORI, a rádió, a tévé kontrollálták a populáris muzsikát. Az állambiztonság szervezete alapvetően nem változott, csupán annyiban, hogy igyekezett megszabadulni az államvédelmi hatóságtól örökölt totális elhárítás elvén, azaz csak a tényleges ellenségre „dolgoztak”. A profi előadók a támogatott és tűrt kategóriákba kerültek: koncertezhettek, lemezt jelentethettek meg, rádió- és tévéfelvételeket készíthettek.
1973. március 15-én – ami nem volt munkaszüneti nap – tömegek ünnepelték az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot, nemzeti színű zászlókkal felkeresve több jeles emlékhelyet. (Ekkortól a rezsim Forradalmi Ifjúsági Napokat szervezve igyekezett ellensúlyozni a spontán megmozdulásokat. A FIN egybemosta március 15-ét, március 21-el, a Tanácsköztársaság „győzelmével” és április 4-el, a „felszabadulás” ünnepével – a szerk.)
Június 9-én megrendezték az első hazai pop-rockfesztivált Diósgyőrben, a DVTK-stadionban. Az eseményt megelőzően, az állambiztonság már májusban kapott jelentéseket a Miskolcra készülő „huligánokról”. Ezek dacára a sajtóbeszámolók nem említenek rendbontást, a tömegben elvegyült ügynökök pedig feljegyezték, hogy mindössze néhányan hangoskodtak, őket kikísérték a rendőrök. Ugyanakkor hivatalos eljárást indítottak Bródy János ellen.
A hatalom nem ismerte az iróniát
Bródy műsorvezetőként köszönetet mondott a rendőröknek: „voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra, és nem volt hol aludniuk, padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát. Részükre a rendőrség szállást biztosított.” Az állambiztonság szerint Bródy mondatai miatt rendőrség ellenes hangulat alakult ki, sokan beugráltak a pályára (A közönség kizárólag a lelátón foglalhatott helyet, focipályányi távolságra a színpadtól – a szerk.), sőt, a zenész maga szintén hívta őket, jöjjenek közelebb.
A III/III-as csoportfőnöksége rendőrhatósági figyelmeztetést javasolt, vagyis Bródy János fejmást kapott volna a rendőrségen, hogy többet ilyen ne tegyen. Eközben nem hivatalos tanúvallomásokat vettek fel a rendfenntartó ifjúgárdistáktól, majd június 26-án megindult a hivatalos vizsgálati eljárás, de már izgatás miatt. Bródy lakásában házkutatást tartottak, elkoboztak újságcikkeket, írásokat. Kevesebb mint egy hónappal később, a nyomozás lezárásaként, a BRFK állambiztonsági alosztálya megerősítette: Bródy János megvádolható izgatással. Az ügyészség azonban enyhébb váddal, a hatóság megsértésével illette. A tárgyalás elsőfokon felmentéssel zárult, a másodfok 5000 forintos pénzbírságra büntette a zenészt.
A lemezgyár lemaradt
Az új évtizedben az állambiztonság állománya gyorsan fiatalodott, mivel korán nyugdíjat biztosított dolgozóinak, így az évtized elején már olyanok foglalkoztak a rockzenével, akik maguk is azt hallgatva nőttek fel, mint Gábor Róbert (aki az engem megfigyelő Dejkó ügynök tartótisztje volt – a szerk.).
1983-re a könnyűzene jelentősen megváltozott, s a punk és az újhullám adott feladatot az állambiztonságnak. A KISZ belépett a színtérre, koncerteket szervezett, aktivizálta az ifjúsági sajtót, mi több, kritizálta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) monopol helyzetét. Ez utóbbi vitába beszállt Erdős Péter, a lemezgyár menedzsere.
A Kritika 1983. júliusi száma közölte Erdős Péter: Felszólalás a szennyhullám ügyében című írását, amit a szerző már hónapokkal azelőtt köröztetett fénymásolatként. (Ez nagyrészt Sebők János elleni sértett kirohanás, amiért az író az újhullám mellé állt, hibáztatva a lemezgyár politikáját, amiért nem figyelt a fiatalokra – a szerk.) Az állambiztonság „a szerv hivatalos kapcsolata”-ként említve Erdőst, tudott arról, hogy röpiratot terjesztett. Hivatalos kapcsolatnak azt a személyt nevezték, akit nem szerveztek be, lévén hivatali pozíciója miatt alkalmanként amúgy is együttműködött az állambiztonsággal.
Zenészek a börtönben
A CPg ellen 1982-ben kezdték meg a titkosszolgálati adatgyűjtést. A zenekar csirketépős koncertjén készült fotográfiák alapján kerestek tanúkat a brutalitásra. E felvételekről szól Erdős a Kritika októberi számában, amely közölte Sebők János válaszát, és Erdős válaszcikkét is. Itt a szerző felemlegeti a hivatalos bírósági jegyzőkönyvben szereplő fényképeket, amiket ő maga látott.
Nagy valószínűséggel az állambiztonság kereste fel Erdős Pétert, hogy a szócsövük legyen
– fogalmazott előadásában Takács Tibor, megjegyezve: érdekeik és értékeik sok szempontból megegyeztek.
A CPg zenészei másfél-két évet kaptak. Politikai okokból ítélték el őket. A rezsim bomlása miatt vált az állambiztonság proaktívvá, egészen 1989-ig működve a könnyűzene környékén.
Az utolsó jelentés, amit Takács Tibor talált, az 1989. szeptemberében, III/III-b alosztály vezetője, Gábor Róbert ORI kapcsolata küldte programajánló. Küldte azért, hogy az állambiztonság felkészülhessen az esetleges atrocitásokra. A lista tanúsága szerint, például a Neoton Família (a zenekar producere Erdős Péter volt – a szerk.) Erkel színházi koncertjére.
Címlapkép: Fortepan / Urbán Tamás
