Volt egyszer egy vadnyugat, Volt egyszer egy Amerika, Volt egyszer egy… Hollywood, Volt egyszer egy vadkelet… csak hogy a leghíresebbeket említsem e címfordulat kapcsán. Volt egyszer sok fesztivál – ezzel a címmel jelent meg Bajnai Zsolt szerkesztésében, a Beatkorszak Könyvek rendszerváltás előtti könnyűzenei fesztiválokat elemző kötete.
A könyvben az azonos című konferencia előadásai mellett olvashatók a Beatkorszak pályázatának nyertes munkái. E visszatekintések személyes koncert- és fesztiválélményekkel gazdagítja az emlékezetet.
Cselőtei László, zenei újságíró előszavában hiánypótlónak nevezi a kiadványt, amely „hatalmas mennyiségű, eddig fel nem dolgozott, érdekfeszítő és tanulásgos információt tartalmaz.” A következőkben Jávorszky Béla Szilárd rocktörténész sorra veszi a szocializmus pop és rockfesztiváljait, az 1973-as diósgyőritől a Szigetig. A szerző a DVTK-stadionban rendezett első fesztivállal kapcsolatban megjegyzi, azon „sem a Magyar Rádió, sem a Magyar Televízió nem képviseltette magát.” Olvashatunk a Szegedi Ifjúsági Napokról (SZIN) az EFOTT-ról (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója), a BNV-n rendezett szolidaritási rockfesztiválokról, a tabáni koncertekről, az1980-as „fekete bárányok” fellépéséről a Hajógyári-szigeten, a szelidi-tavi, kétnapos programsorozatról, a botrányba fulladt pusztavacsi Békefesztiválról, továbbá a keveseket vonzó, nyolcvanas évekbeli új hullámos és punk rendezvényekről.
Takács Tibor történész a politikai rendőrség és a könnyűzene viszonyát világította át, kezdve az 1963-a „jazz ügytől”, ahol az amatőr zenekarok versenyén „megvadult” a közönség, minek hatására Aczél György és az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága „azt javasolta, hogy az illetékes szervek a probléma kivizsgálása után »szükség esetén oszlassanak fel jazz-zenekart«, például a fő felelősnek tartott Illés-együttest”.
„Ettől kezdve a hazai politikai rendőrség egészen a rendszerváltásig figyelemmel kísérte a könnyűzenei élet főbb szereplőit” – állapítja meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történésze, aki a folytatásban kitér az Erdős Péter-féle „szennyhullám” ügyre, ami a CPg elítéléséhez vezetett, valamint elemzi a KISZ szerepét, amely szervezet nélkül nem lehetett volna megtartani a fekete bárányok koncertet sem.
A Nemzeti Emlékezet Bizottság tudományos kutatója, Csatári Bence részletesen taglalja a pusztavacsi – miként az alcímben írja – rémálmot. „1984 nyarán a hatalom itt meglehetősen otromba módon fitogtatta erejét” – állapítja meg a szerző a rendőrattakról, amikor is – visszaemlékezők szerint – az egyik rendező üveget dobott a színpadra mászók közé, akik bőven viszonozták a provokációt. „Egy idő után annyi üveg repült, hogy jóformán elsötétült az ég, mire a rendőrség tényleg felfüggesztette a rendezvényt… bevetették a könnygázt és a füstjelző gyertyákat.”
Cserteg István, a Peron Music és Tehetségközpont alapítója, a kevéssé közismert 1981-es dorogi rockfesztiválról kínál beszámolót. Mint írja: „A helyiek többsége barátságosan fogadta a fesztiválra érkezőket, akiknek azonban nem csak az elszállásolására, az ellátására se gondolt nagyon senki… Ugyanez volt a helyzet a helyi boltok ital- és dohánykészletével is.” A végeredmény könnyen megtippelhető: hamarjában lelakta a várost a rockrajongó ifjúság.
Vadász János, a Szeged Városi Rock Klub és a Szegedi Ifjúsági Egyesület vezetőjének dolgozata természetesen a SZIN-nel foglalkozik. A „Pol Pot megye fesztiválja” érzékletes leírást ad a kezdetekről: „Az ifjúsági nagygyűlés szónokai minden évben az MSZMP, a Hazafias Népfront vagy a KISZ országos és helyi fontos emberei voltak… Így aztán a Szegedi Ifjúsági Napok megnyitója egyben politikai nagygyűlés is volt.”
1990-ben a városvezetés kiszállt a több mint három évtizedes rendezvény anyagi támogatásából. Arról 2002-ig, amikor újjáéledt a SZIN, a Városi Rock Klub gondoskodott.
Igazán érdekes Zilahi Csaba, kolozsvári rádiós műsorvezető munkája, aki a rendszerváltás előtti Erdély fesztiváltörténetéről ad számot. „Az első erdélyi szabadtéri táncdalfesztivált… a Rétyi Nyírben szervezték meg.” Ez egy Sepsiszentgyörgy melletti természetvédelmi terület. „A rendszerváltás előtt a Siculus volt Erdélyben az egyetlen olyan versenyfesztivál, amire kizárólag saját, magyar nyelvű dalokkal lehetett nevezni” – írja a szerző, aki elárulja, hogy minden fesztivál egyúttal előadó és dalversenyként zajlott, valamint azt is: „A nyolcvanas években, amikor egyértelművé vált a diktatúra magyarellenessége, a még működő fesztiválokon… az előadott dalok java része román nyelvű kellett legyen.”
(Volt egyszer sok fesztivál – Beatkorszak Könyvek 2023.)
Megjelent az Index.hu-n.
Címlapkép: Fortepan / Urbán Tamás
