Első szólólemeze, a Ladal 15. születésnapját ünneplelte az A38 Hajón – ahol anno a lemezbemutató koncert zajlott – a Barabás Lőrinc Eklektric, november 2-án. A dzsessztrombitás – a nevét viselő – Barabás Lőrinc Eklektric zenekarral vált ismertté. A különös szó pontosan leírja az együttes stílusát, amelyben felfedezni a pop, a rock, a dzsessz és a klasszikus muzsikát, valamint az elektronikus zenét.
Zenei sokszínűségét Barabás Lőrinc azzal magyarázza, hogy folyamatosan komponál, s nem mindig követhető nyomon számára sem, mi inspirálja. Zeneakadémiai diplomakoncertjét az Eklektric névre keresztelt zenekarával tartotta, ami szokatlannak számított abban a környezetben, tudniillik színpadra vittek lemezjátszót, s egyéb nem hagyományos hangszereket. Az alkalmi vizsgazenekarban Fábián Juli és Sena énekeltek.
Az effajta zenei keresgélés, kísérletezgetés végig kíséri a trombitás-zeneszerző életét. Kezére játszik a stúdiótechnikai és az internetes forradalom. A világhálón bármely nemzet zenéjét meghallgathatja, illetve több száz évvel ezelőtt rögzítettekhez hozzáférhet. Ennek hatását egy példával érzékelteti Barabás Lőrinc: amikor a XIX. század végén, a párizsi világkiállításon bemutatták az Európában addig ismeretlen gamelán muzsikát Indonéziából, az abban használt hangsorok nagy hatást tettek a kortárs zeneszerzőkre.
Érdeklődése sokféleségét bizonyítják párhuzamosan futott/futó projektjei. 2005 és 2010 között működött az Eklektric, s ugyanekkor szervezte a Random Szerdákat, a havi improvizációs klubesteket. A rögtönzésekre mindig más-más zenészeket hívott, a produkciókat pedig rögzítette. 2011-ben elvégezte a New York-i SAE Institute elektronikus zenei producer kurzusát. Eztán szólóban kísérletezett loop station-el gondoskodva a szólamokról. Négy évre rá életre hívta a Barabás Lőrinc Quartetet. Ezzel a hetvenes évek pop, funky, fúziós zenéjét stílusát idézi, modern groove kísérettel.
Mind Európában, mind az Amerikai Egyesült Államokban szívesen látott, elismert muzsikus lett Barabás Lőrincből. A végtaghiánnyal született fiúból, aki éppen azért választotta a trombitát, mert a hangszeren teljesértékűt tud alkotni fél kézzel.