Neve egybeforrt a Kispál és a Borz zenekarral, a többség mégis a frontember Lovasi Andrást ismeri – és ő szívesen él Lovasi árnyékában. Nem véletlen, hogy közel négy évtizedes pályafutása során sosem készített szólóalbumot. Számára ugyanis fontos egy kontrollember, aki a sok zenei ötlete közül kitúrja azt, ami számmá fejleszthető. Kispál András ma hatvanéves.
Zeneileg mindig is leragadt a hatvanas-hetvenes évek világánál, a nyolcvanas évek újabb vonulatát sosem szerette, ezért is jött jól számára, hogy Lovasi lényegében mindenevő, nemcsak a múlttal van tisztában, hanem folyamatosan követi az aktuális trendeket. Ráadásul vele ellentétben született előadóművész, aki élvezi a pezsgést körülötte. Ő viszont visszahúzódó, introvertált alkat, aki a legszívesebben odahaza vagy a kocsmában a haverokkal élte a maga csendes életét. És szívesen kiszolgálta Lovasi exhibicionizmusát.
Ahogy 2013-ban a hvg.hu-nak nyilatkozta: „Nagy szerencsénk volt, hogy a Lovasival tudunk együtt dolgozni, fel tudtuk használni egymás ötleteit. Nem tudom, hogy ő külön meddig jutott volna, ahogy azt se, mi mihez kezdtünk volna nélküle. Ez egy olyan kohézió volt, amire talán lehet azt mondani, hogy nem mindennapos. Ráadásul az, hogy vidékiek voltunk, szerintem erősebbé is tett bennünket. Ez a fajta alanyi összetartás nagyon kellett: lesarkított hasonlat, de ha valamelyikünknek volt egy szendvicse, azt meg tudtuk osztani. Nem szegénységről van szó, hiszen dolgoztunk mindannyian, de ez előnyt jelentett mondjuk a pesti zenekarokkal szemben, akiknél már gyakran sok minden adott volt, autóval közlekedtek, meg minden.”
Kispál Originál: Zsákmányállat (2006)
Akik közelről ismerik, cinikus, szurkálódó alakként jellemzik, legalábbis fiatalabb korában az volt. Meg azt mesélik, hogy kellően lámpalázas típus, szorongással és komplexusokkal, mely időnként pánikbetegségbe csapott át. Igazából a klubokban érezte jól magát, két-háromszáz ember előtt szeretett játszani, ehhez képest pályája során számtalan nagykoncertet kellett adnia, amikor a színpadról tényleg csak gesztikulálni tudott. Ezért is született meg a jellegzetes „csukott szemmel, a szájában lógó cigivel dülöngélve gitározós” színpadi figurája.
Miként 2020-ban a Recorderen megfogalmazta:
Amíg 24 évesen el nem kezdtem a zenekart, nem dohányoztam egyáltalán. Még a katonaságnál se. Aztán láttam, hogy más zenekarokban, amíg az énekes konferált, a többiek olyan idétlenül fogták a gitárjukat, mint az Ismeretlen katona a Kalasnyikovot. Gondoltam, ez annyira kínos, hogy én inkább rágyújtok. Legalább lenyugszom kicsit. Meg ha Lovi belelendült, öt percig is tudott konferálni. Kellett valami, amivel elütöm az időt. Aztán rászoktam.”
Kispál Originál: Kényszer, érdek, ösztönélet (2006)
Az ösztönösség amúgy is Kispál András sajátja. A színpadon sokszor menekülési útvonalként azt képzelte, hogy egy próbateremben zenél. Azaz kizárta a külvilágot. A hozzá tartozó dülöngélő mozgás pedig állítása szerint jött magától.
