Amikor ismét összeállt a Fortuna együttes – Nosztalgiakoncerttel felérő lemezbemutatóra készültek

Marosvásárhely legismertebb könnyűzene-együttesének, a Téglagyári Megállónak köszönhetően Marock címmel albumsorozat jelenik meg saját dalaikból és az egykori helyi formációk anyagából. Amint Ercsei Ferenc, a téglagyáriak frontembere mondja, azért, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéje ne kerüljön a süllyesztőbe. 

Az első anyag CD és hangkazetta formájában készült el, bemutatóját szeptember 28-án tartják. Lesz-e folytatás?


Ercsei Ferenc:
 A terveink szerint mindenképpen. Közös lemezeinken a Nowáxszal, a Reflexszel, a Telexszel, az Autostop MS-sel adnánk elő öt-öt dalt. Ezek ma már nem létező zenekarok, a tagok közül sokan Magyarországon vagy még távolabb élnek. Viszont úgy értékeljük, a zenéjüket mindenképpen meg kell menteni a mai fiatalok számára. A hetvenes-nyolcvanas években ezek mind meghatározó szerepet játszottak a vásárhelyi ifjúság körében, kár lenne őket végleg a süllyesztőbe küldeni. 

Olyan jó volt az együttesek közti viszony, hogy manapság egyik a másikat futtatja?


EF: 
Itt nem futtatásról van szó. A Téglagyári Megálló létezik és koncertezik, a többiek már rég megszűntek. Úgy hallottam, mindössze a Nowáx készül egy nosztalgiabulira. 

Fotó: Zilahi Csaba / Erdélyi MagyaRock

Mit kell tudnia egy mai fiatalnak a Fortunáról

Szép Attila: 1979 karácsonya és szilvesztere között alakultunk, és ’86-ig rendszeresen, évente legalább egyszer koncerteztünk. Utána következett a családalapítás, jöttek a gyerekek, és már csak lagzikon léptünk fel egészen 1990-ig, amikor a csapat felbomlott. A Piramis akkori nagy slágere, a Kóbor angyal befolyása alatt egy téli estén, a konyhában megírtam a Kitagadott srác dalunkat, melynek a címe szintén botrányosnak bizonyult. Az említett kulturális bizottság agyrémült tagjai közül valaki felhördült, hogy mi az a kitagadott srác, hisz Romániában nem léteznek kitagadott emberek! A hölgy át is keresztelte a később nagy slágerré vált zeneszámunkat, és a Szeresd a szépet! címet adta neki. 

Mi képezte pályafutásotok csúcsát?


SzA: 
A Temesvári Zenei Hétvége elnevezésű fesztivál, amelynek plakátján a szervezők elfelejtették feltüntetni a Megéneklünk, Romániát, emiatt zárt ajtók mögött zajlott. Itt sikerült kivívnunk a szakma és a zsűri elismerését. Majd következtek a meghívások Bukarestbe a tévéhez, ahol Boros Zoltán felvételt készített rólunk. 

Mire számíthatunk 28-án este a vásárhelyi Black Hole-ban?


SzA: 
Egy nagyon jó bulira.


EF: Zsúfoltságra, meg arra, hogy legalább háromszáz ember kint marad. 

[ Szucher Ervin, Krónika, 2001. szeptember 26. ] 

Megjelent Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970–2010. Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról című könyvében, 2022-ben.