Az Omega-hangzás egyik megálmodója volt

Két és fél éve vesztettük el a magyar rocktörténet egyik legszerethetőbb alakját és ikonikus mesemondóját, aki nemcsak az Omega billentyűseként és zeneszerzőjeként ismert, de hosszú pályafutása során számos szólóalbumot jelentetett meg, illetve egy időben kiadóvezetőként is tevékenyen részt vett a hazai rockéletben. Híres volt közvetlen stílusáról, hatalmas szívéről, gyakorta be sem fejezett, barokkosan burjánzó, asszociációk mentén csapongó mondatairól. Meg arról, hogy 1991-ben a Hungaroton-Gong irányítójaként puszta vagányságból képes volt megjelentetni a Republic Üss a kazettára! című alibianyagát, melyen mindössze egy bő félórányi dobszóló hallható. Benkő László ma lenne nyolcvan éves.

A Szombathelyen született, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző az Omega alapítójaként benne volt a hatvanas évekbeli beatzene sűrűjében, de korábban a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán álló Dália presszóban is megfordult, mely akkoriban a jazzisták törzshelyének számított. 1967 és 1971 között – Presser Gábor korszakában – ugyan az Omegában némileg háttérbe szorult, de aztán jellegzetes szintetizátorjátékával és zeneszerzői ötleteivel tevékeny részese volt az Omega hetvenes-nyolcvanas évekbeli hazai és nemzetközi szárnyalásának. A zenekar súlyát és erejét mutatja, hogy Benkőék időnként még a pártállami funkcionáriusokkal is szembeszálltak.

Miként 1994-ben az első Népstadion-koncert előtt nyilatkozta az Új Magyarországban: 

„A Magyar Hanglemezgyárnál Erdős Péter azt mondta: amíg ők ott vannak, nem lesz HBB-lemez. Mire a Vörösmarty téri irodaházban a negyedikről a hatodikra, az MHV-től az ORI-ba felértem, már ott is közölték: nem vihetjük el Hobóékat az 1979-es országos turnénkra, vagy ha mégis megtesszük, letiltják a következő nagylemezünket. (…) Mivel az Országos Rendező Irodának akkoriban nagy szüksége volt a koncertkörutunk bevételére, a végén mégis beleegyeztek. Hobóék a koncerteken persze a nyakunkra és a közönségünk nyakára hozták a rendőröket, de ha valakit el akartak cipelni, vagy meg akartak verni, rögtön leállt a zenekar. Ami még jobban hergelte a közönséget és a rendfenntartókat egyaránt. A turné szerencsésen véget ért, közben az illetékesek is belátták, hogy ki kell engedni az első HBB-nagylemezt.”

Egy évvel később a Nemzet Csótánya, Nagy Feró által vezetett Beatricét vitték – a Locomotiv GT-vel közösen – magukkal. Mint mesélte: 

„Hárman – Erdős, Feró meg én – leültünk a Vörösmarty téri székházban, hogy megbeszéljük egy esetleges Beatrice-lemez tervét. Órákon át vitatkoztunk, de mivel egyik fél sem akart engedni az elveiből – Ferónak fontosabb volt a közönség, Erdős pedig közismerten ragaszkodott a magáéhoz – elült a dolog. Aztán becsempésztük őket a Kisstadionba. Presser Picivel és Somló Tamással úgy gondoltuk, ha mindketten felvállaljuk őket, nincs ember, aki ezt megakadályozza. Azt is sikerült kiharcolni, hogy a buliról készült közös lemezen Feróék is megszólalhattak három szám erejéig.”

Benkő László a Hammond orgona mellett amúgy már 1973-tól – Magyarországon elsőként – Moog szintetizátoron is játszott (ennek hangja először az Omega 5-ön hallható), majd az 1980-as évektől sorra jelentette meg százezres példányokban elfogyott szintetizátoros szólóanyagait (mutatva, hogy erre a könnyed, sokszor felszínes zenére jelentős igény mutatkozott filmes, színházi körökben is). Emellett az Omega szóvivőjeként alapos ismereteket szerzett a rocküzlet és a média világában, így a Hungaroton privatizációjakor, a régi gárda lecserélése után, 1991-ben bekerült a Hungaroton Gong popzenéért felelős igazgatójának székébe, és nagy szerepe volt abban, hogy a kilencvenes évek elején sikerült konszolidálni a tönkrement céget, többek között úgy, hogy annak archívumából számos értékes régi kiadvány került CD-ként az üzletekbe. Benkő érdeme az is, hogy a kis kiadóktól visszaigazolt a Hungarotonhoz a korábban elpártolt sztárok egy része.

Közel a hetvenhez is aktív maradt, utolsó szólóanyagát (Másik világ) 2012-ben adta ki, az Omega tagjaiként még a kétezer tízes évek második felében is fellépett. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. november 18-án hunyt el.