Dalokkal a békéért

Háborúban márpedig nem hallgatnak a múzsák. Mindenesetre a Blahalouisiana gitárosát, Szajkó Andrást homlokon csókolta az ő múzsája, amikor megírta a Nem hittek Lennonnak című háborúellenes dalát.

A háborúellenes dalok fénykora a vietnámi háború évtizedére esett, számomra a hatvanas-hetvenes évek fordulójának naivitását idézi a Blahalouisiana dalszövege. Szajkó András szerint irigylésre méltó a hippimozgalmak lelkesedése és optimizmusa, amivel, ha csak a könnyűzene szintjén is, de szembeszegültek az értelmetlen pusztítással.

Még ilyen távolról is szinte érezni, hogy mi lehetett akkor a levegőben: az a naiv hit, hogy egy jól sikerült dal, ha csak egy fikarcnyit is, de hatással lehet a világ folyásra. Ahogy teltek az évek és az évtizedek, úgy született egyre több háborúellenes dal, de velük együtt újabb háborúk is, és úgy tűnt el lassan a lelkesedés és az optimizmus. Mára már egyértelmű, hogy még a békéről szóló legszebb dalok sem nyomnak sokat a latban, a történelem továbbra is háborúk története, bármilyen elszomorító is ezt megénekelni.” – Fogalmazott a gitáros- dalszerző.

Peace, love, freedom

Vessünk egy röpke pillantást a rock nagy korszakának békedalaira. A legismertebb Bob Dylan Blowin in the Wind című klasszikusa. A szám sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, hogy azt Marlene Dietrich is előadta. A dallamot No More Auction Block című munkadaltól kölcsönözte Dylan. Akkortájt ez természetesnek számított, tudniillik az énekes-gitárosok rendszeresen felhasználták Alan Lomax népzenei gyűjteményét.

A másik örök klasszikus John Lennontól a Give Peace a Chance. A szám születése nem hétköznapi, Lennon és Yoko Ono a montreali Queen Elizabeth Hotel lakosztályának ágyában fogadta tíz napon keresztül az újságírókat. Ekkor írta a dalt Lennon, amit ott helyben rögzítettek.

Fotó: A38 Galéria / Gündüz Attila

Alig akad vietnámi háborús film, amelyben ne hangozna fel a Creedance Clearwater Revival Fortunate Son című dala. 

Azért írtam ezt a számot, mert háborús veteránként undorítónak találtam, hogy egyeseknek politikai és pénzügyi privilégiumaik miatt nem kellett háborúba menniük.” – Nyilatkozta a szerző, John Fogerty.

Bob Dylan All Along The Watchtower című dalából Jimi Hendrix komponált vietnámi agresszió ellenes nótát, amellyel, David Stubbs újságíró szerint, Dylan eredetileg kiadójának, a CBS-nek üzent, amiért megrövidítették a jogdíjait.

„Ne csináljunk soha többé fegyvert”

Békedalok a magyar pop-rockzenében szintúgy megjelentek. Máig énekelt, óriási sláger az Omega Ballada a fegyverkovács fiáról címet viselő, Presser-Adamis szerzeménye. Saját korában kizárólag kislemezen jelent meg, majd a 2003-ban újra kiadott Éjszakai országút 13. dala lett, illetve 2014-ben rákerült az Omega Oratóriumra.

A Bergendy bemutatkozó albuma B oldalának nyitó száma a Jelszó: Love, szeretet!, Demjén Ferenc kompozíciója. Érdekes, hogy a nagylemez 1971-ben elkészült, azonban akkor az Omegából, az Éjszakai országút korong megjelenését követően Presser Gábor kivált, és Laux József új bandája, az LGT első lemezét dobta piacra a hanglemezgyár.

Fotó: A38 Galéria / Gündüz Attila

Ma ismét háborús időket élünk

Az ukrajnai háború újfent felpiszkálta a béke múzsáját. Szarka Tamás megírta az Állnak az órák címet viselő szerzeményét, amit Wolf Katival duettben adtak elő a közszolgálati televízióban.

Caramel így vall Védj meg magamtól című daláról a Stenkben: 

Követtem és követem az eseményeket, és annyira bennem van, annyira nyomasztott, hogy napokig nem tudtam haladni a munkával az új lemezemen. Ez a dal egyszerűen kikívánkozott belőlem. Van már egy háborúellenes számom, a Jelenés című dal, nem terveztem, hogy valaha még erről a témáról írok, de nem tehettem mást. Megdöbbentő, hogy 2022-ben újra háborúzzanak itt, Európában.”

Érdekes a Dirty Slippers Könnycseppekjének története, amit két énekesnő, Szirmai Móni és Fedor Kyra adtak elő. Szirmai Móni kárpátaljai, Fedor Kyra pedig orosz felmenőktől származik. 

A dalszöveghez az Ukrajnából menekült barátaink történetei adtak inspirációt, így született meg ez a megrendítő és őszinte dal, mely részben azt is üzeni, hogy a háború elfogadhatatlan” – mesélte a TEOL-nak Szirmai Móni.

Nézd meg a Blahalouisiana koncertfelvételeit a Popkulturálison!