Mogyorósi Tímea énekesnővel beszélgettünk a ThisMustBeLove legújabb klipje apropóján.
A ThisMustBeLove előképe a 2020-ban alakult LNDA, amelyben GerdesitsMáté, basszusozott, Dékány Dániel gitározott, Lakatos Bence gitározott és billentyűzött. Hozzájuk csatlakozott Varga Szabolcs dobos és te 2021 decemberében. Azt a zenei elképzelést kellett folytatni, netán az új énekes, új stílust kívánt?
Változtattunk a hangzáson, nekem jobban áll a lágyabb, poposabb stílus, a kevesebb torzított gitár és a több szinti. Ezt a névváltásban is meg akartuk mutatni: a zene iránti szeretetünket akartuk a nevünkön keresztül is kifejezni. Mióta csatlakoztam a srácokhoz, azóta van még egy változás, Máté elment külföldre zenélni, Szabó „Harkály” Kristóf basszusgitározik a helyén.
Tudatosan döntöttetek az indie pop stílus mellett, megcélozva egy közönségréteget, amelyik a nyolcvanas évek retró muzsikáját igényli, vagy azt adjátok, ami belőletek jön?
Az indie pop mellett tudatosan döntöttünk, mert ezt szeretjük. A mainstream elég problémás, sokszor nagyon alacsonyra kerül a léc. Igazából az lenne jó, hogyha ezzel a zenével tudnánk sikeresek lenni. Egyáltalán nem szeretnénk retró zenét játszani, főleg nem piaci megfontolásból. Egyszerűen arról van szó, hogy ragaszkodunk a hangszeres játékhoz, az autotune nélküli énekhez. Élő dobot veszünk fel, nagyon sok energiát fektetünk a gitár és billentyűs-témák megfelelő egyensúlyára, analóg szintetizátorokat használunk. Az igaz, hogy ez így körülbelül a 80-as években volt utoljára szokásban. De ennek a koncepciónak a felmelegítését sem mi találtuk fel, The Weekend két gigaslágert írt ilyen megközelítéssel, Harry Styles is nagyon hasonló, és ők – népszerűségüket tekintve – abszolút a mainstream, de lehetne még sorolni az ilyen előadókat, főleg az indie vonalon.
Miért angol nevet, ráadásul kifejezést választottatok?
Amikor nevet próbáltunk találni, ami nehéz feladat, mindenfajta ötletet bedobáltunk a kalapba, magyar és angol nyelvű változatokat egyaránt, és ez kapta a legtöbb szavazatot. Ez áll hozzánk a legközelebb, viszont dalszövegek terén egyértelműen a magyar nyelvű szövegek jöhettek csak szóba, ezzel a magyar hallgatóságot megcélozva.
A dalok közös szerzemények?
Igen. Valaki hoz egy ötletet, dalkezdeményt, végül is általában van egy eredeti szerző, de aztán mindenki hozzáteszi a magáét. Nagyon sokat változnak a próbákon a számaink. Kezdő zenekarként van még időnk dalokat írni, nem egy hónap alatt kell összeraknunk egy lemezt, nem is „égett ránk” egy olyan hangzás, amit követelnének rajtunk, most még próbálkozhatunk bármivel. A gitárosunk, Dani, aki egyébként a Zeneakadémián tanul, „felel” a harmóniamenetekért, Kristóf és Bence főleg a hangszerelésben tesz sokat a dalokhoz. Én írom az énekdallamot. Szabolcsnak pedig nagyon jó a forma- és arányérzéke, ő szokta megmondani, hogy mennyi intro, verse, hookline legyen. De persze ezt az egészet folyamatosan megvitatjuk és hát, nem mindig értünk, egyet. Nagy megfejtések vannak, és dobálózunk mindenfajta nagy elődök példáival, ki mit hogyan oldott meg. Az egész nagyon élvezetes.
Hát a szövegek?
Bence és én írjuk őket. Vannak dalszövegek, amiket teljes egészében a magaménak tartok, a szívemhez nőnek, ezekbe ritkán van változtatás, mert ragaszkodom az elképzeléseimhez, de vannak olyan számok, amiket együtt írunk Bencével, mindketten csinosítgatunk rajta.
Tavaly bemutattátok az Álmodok című dalt, amelynek szövege Ady Endre: A vár fehér asszonya című költeményének két versszaka, amelyhez refrént írtatok. Nem istenkísértés belenyúlni Ady költeményébe?
De. Úgy általában, nehéz dolog a versek megzenésítése. A vers és a dalszöveg más műfaj, még akkor is, ha híres dalszerzők manapság kiadják a műveiket nyomtatásban, kvázi versként. Egy megzenésített versben a szöveg és a zene alapból agyonnyomja egymást. De „A vár fehér asszonya” más – eleve olyan, mint egy goth-rock zenekar szövege – elhagyott vár, elátkozott kísértet-had, kripta, köd, árnyak, sötétség. Szóval adta magát. Szeretem Ady-t, ezen belül ezt a verset, volt hozzá passzóló refrénünk, ebből lett az álomszerű, elszállós, de azért tempós dream-pop szám. Nem mondom, hogy nem volt nehéz megzenésíteni, és nem féltünk a reakcióktól, de így utólag látva az egyik legjobb ötletünk volt, és szerintem egyfajta tisztelgés a Ady előtt, hiszen próbáltuk átadni a vers hangulatát, avagy azt, hogy „mire is gondolhatott a költő”.
Noha gyerekkorod óta énekelsz, mondhatni profiként, hiszen a MR Gyermekkórusának tagja voltál, a Konzervatóriumban mégis hegedű szakon végeztél. Miért?
Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb időszaka volt, mikor a MR Gyermekkórus tagja voltam. Sok színpadi élménnyel gazdagodtam, amikre büszkén gondolok vissza. Ilyen például a Müpa-ban az első nagyobb szólóm egy karácsonyi koncertünkön, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Emellett viszont fontos megemlítenem, hogy kicsi korom óta hegedültem, versenyeken is számos dobogós eredményt értem el. Amikor a gimnáziumba való felvételi előtt álltam, az volt a célom, hogy mind tanulmányi, mind zenei szinten tovább tudjak tanulni. Így esett választás a Bartók Béla Konzervatóriumra és a Madách Imre Gimnáziumra. Igen, két iskolát végeztem egyszerre. A hegedűt pedig azért választottam, mert az éneket nem ajánlották 14 évesen, hiszen nagyon sok változáson megy keresztül egy gyerek hangja egészen akár még 20-21 éves korig a lányoknál. Mindezek mellet pedig hegedűművész szerettem volna lenni, de emellett azt sem vetettem el, hogy valami kézzelfoghatóbb szakmát is válasszak, hogy több lábon tudjak állni, így jött az orvosi pálya felé történő elmozdulásom. Az énekkel gimnázium alatt hobbiként foglalkoztam. Volt pár nagyobb megmutatkozási lehetőségem, vendégként felléptem például 2018-ban a Kowalsky Meg A Vega zenekarral a Papp László Sportarénában és a Budapest Parkban. Dékány Danival, a gitárosunkkal együtt jártunk a konziba, ő keresett meg, csatlakozzak a bandához, ami számomra egy teljesen új terepnek számított. Eközben a konzi elvégzésével kitisztult számomra, hogy a hegedűművészi pálya nem nekem való, így most az éneklés és az orvosira való tanulás teszi ki a mindennapjaimat.
Két éve jelent meg az Engedj el, a bemutatkozó lemezetek. A most készült új klip, a Gyere velem című ízelítő lenne egy új korongról?
Igen. Gőzerővel dolgozunk, a tíz számból már felvettünk nyolcat, de magunkat ismerve még két hónap, amíg elkészülünk, mert rengeteget piszmogunk – nem én, hanem a fiúk a stúdióban. Német hangmérnökkel dolgozunk, aki egyébként Magyarországon él. Bernard „Böni” Hahn-nak hívják és nem szereti a félmunkát. Már többször is azt hittük, kész vagyunk egy számmal, de simán visszadobta, hogy akkor még egy kicsit dolgozzunk a hangszerelésen, a vokálokon, mert ez így nem lesz jó. Sok élvonalbeli magyar zenekarnak készített lemezt és sok németnek, tudja, mit csinál, szóval bízunk abban, hogy megéri a fáradtságot. A Gyere velem valószínűleg az a szám, aminél pozitívabbat nem fogunk már soha írni. A verzék az elidegenedett városi életről szólnak, de a refrén azt üzeni, hogy egyszerűen szeretnünk kell valakit, akivel leéljük az életünket és boldogok leszünk, míg meg nem halunk. Ez persze így banálisan hangzik, de szerintem sikerült zenét és szöveget úgy összeilleszteni, hogy igazul és szépen szól a másikba vetett bizalomról, a hitről, hogy minden jól alakul. Pozitív dolgokról úgy beszélni, hogy ne legyél giccses, vagy unalmas, ez a legnehezebb.
Ezen segít a klip is?
A klip is különleges bizony szempontból, Budapest egyre fogyatkozó, a XX. század második felében épült, lassan pusztuló modernista épületi szolgának háttérül, egyebek mellett a SOTE elméleti tömbje, az MTA Kutatóháza, a Trafóház. cEzek az épületek olyan helyen állnak, ahol naponta tízezrek vetnek rájuk egy pillantást, többnyire tudomást sem véve a létezésükről. Sokan csúnyának tartják őket, egy letűnt kor feledni való emlékének, miközben az építész-szakma egyre erőteljesebben követeli védelem alá helyezésüket. Szerintünk szépek, és a maguk egyszerű, letisztult, kissé lepusztult és elhagyatott valójukban jól tükrözik azt a nagyvárosi magányosságot, amiről a dalunk szól. A Gyere velem klasszikus kislemezként jelenik meg, lesz egy B oldal is, a Hosszú búcsú (Raymond Chandler nyomán). A dalt a háborútól és a világvégétől való félelem ihlette – egy szám a ránk jellemző depis verzével és fülbemászó refrénnel.
