Ha levágatják a hajukat, slágerbeatet játszhatnak – Elfeledett zenekarok a 60–80-as évekből

Kíváncsi vagy, hogy az Omega, Koncz Zsuzsa és Kovács Kati mellett még milyen zenekarok forogtak a toplistákon? Visszatekintő sorozatunkat ismét öt, a maguk korában sikerlistás zenekar bemutatásával folytatjuk. Válogatásunkban olyan zenekarokat idézünk meg, mint a Syrius, a V’Moto-Rock, vagy épp a Dinamit.

Korábbi válogatásainkban többek között olyan zenekarokat idéztünk meg, mint az Atlantis, Echo, Dogs, Kex, Kék Csillag, Scampolo, Liversing, Taurus, Tűzkerék, Meteor, a Kölyök Generál, ezek az írások ittitt és itt tekinthetőek meg.

Syrius

A hetvenes évek elejének egyik legizgalmasabb zenekaraként emlegetik az egyébként (első felvonásban) 1962–1969-ig működő, Baronits Zsolt vezetésével létrejött Syriust. A felbomláskor Baronits új zenésztársakat kezdett el keresni, és az Új Rákfogóegyüttes tagjainak felajánlotta, hogy ha levágatják a hajukat, slágerbeatet adhatnak elő (írja Jávorszky Béla Szilárd). Így kezdődött a legendás Syrius zenei karrierje, más zenekarokból összegyűjtött bandatagokkal. Stílusuk gyökeresen megváltozott, jazzrockot, progresszív rockot játszottak, de nem idegenkedtek a vers- vagy épp a népdalfeldolgozásoktól sem.  Baronits mellé Orszáczky Jackie, Pataki László, Ráduly Mihály és Veszelinov András társult, akik közül volt, aki az Új Rákfogóból, volt, aki a Liversingből, az Atlantisból vagy épp a Metroból csatlakozott a zenekarhoz. A klasszikus felállás az egyetlen nagylemezét Ausztráliában adta ki Devil’s Masquerade (Az ördög álarcosbálja) címmel. 

V’Moto-Rock

Demjén Ferenc a Bergendyből való kiválása után alapította a V’Moto-Rock nevű zenekarát 1977-ben, amelyben a V a Volán Elektronika támogatópartnerükre utal. Demjén a V’73-ból Lerch Istvánt és Herpai Sándort hívta maga mellé, a Fermből pedig Menyhárt János érkezett. A zenekar karrierje meglehetősen jól indult, az első koncertjük is hatalmas sikert aratott, amelyen a bőrruhás Demjén BMW-n gurult be a színpadra. Akárcsak az azt követő Motor boogie / Nyújtsd a kezed című kislemezüket is jól fogadták a hallgatók. Az igazi V’Moto-Rock hangzás a zenekar második, 1980-ban megjelenő V’Moto-Rock II. című lemezére alakult ki. Olyan – ma is sokak által kedvelt, Demjén pályáját is végigkísérő – dalaikkal kerültek a slágerlistákra, mint a Várj, míg felkel majd a nap, a Jégszív (Jégből vagyok, talán fel sem olvadok), a Gyertyák vagy épp az Angyallány.

Dinamit

Az „állami rockzenekar”-ként emlegetett Dinamit meglehetősen termékeny volt már a megindulását követő hónapokban, kislemezeket, sőt, az egyéves születésnapra már egy nagylemezt is összehozhattak. Vikidál Gyula olyan zenészeket szedett össze maga mellé, mint Papp Gyula, Szűcs Antal Gábor, Németh Gábor a Skorpióból, Németh Alajos a Miniből. Dalszövegírójuk pedig az az S. Nagy István volt, aki olyan zenekarok és neves zenészek slágereit is írta, mint Máté PéterSzécsi PálKatona KláriKoncz ZsuzsaKovács Kati, de ő írta Korda György Reptér című, ma is felkapott számát. A Dinamitot ennek ellenére sokan kritizálták, így rövid ideig voltak aktívak, mindössze 1979–1981-ig. 2009-ben aztán újra összeállt a formáció, új énekessel és basszusgitárossal. 2014-ben Rudán Joe is csatlakozott, végül 2019-től Scholtz Attila énekel, Szűcs Antal Gábor gitározik, Zselencz László basszusgitározik, Németh Gábor dobol, Hornok István billentyűzik.

Mini

Az 1968-ban alakult Mini fénykorszaka a 70–80-as évekre tehető, frontemberük a nemrég elhunyt fuvolista-énekes Török Ádám, billentyűn Papp Gyula, dobokon Német Tamás és basszusgitáron Nagy István kísérte, de egy időben Tátrai Tibor és Németh Alajos is játszott a zenekarban. Az eleinte Hendrix, Troggs és Who feldolgozásokat, illetve r’n’b’-t játszó zenekar a jazzrock irányába mozdult el, és rövid idő országosan ismertté vált. Koncerteztek az LGT-vel a 14 ezer főt is befogadni képes Kisstadionban, játszottak az Illéssel egy ORI-műsorban. Számos kislemezük jelent meg, mint a Gőzhajó / Délelőtt vagy a Halványkék gondolat / Ne félj, valaimért mégsem kaptak engedélyt egy nagylemez létrehozására, és a zenekar tagjai is elkezdtek cserélődni, zenéjükben is elkezdtek kísérletezni, előbb az elektronikus rock majd a keményebb rock irányába, így végül felbomlottak. A Mini 1998-tól Török Ádám és a Mini néven 2023-ig, a frontember haláláig működött. 

Universal

Az Universal zenekar Kovács Kati kísérőzenekaraként lett ismert nagyobb körökben, és az énekesnő több lemezén is közreműködtek. A Syconor együttesből alakult, 1972–1980 között működő zenekarban a Neoton Famíliából ismert Végvári Ádám énekelt és gitározott, Zwolenszky Ferenc énekelt és szaxofonozott, Kapitány Gábor zongorázott, Kovacsics András basszusgitározott, Király Tamás dobolt és énekelt. Később Végvárit Lukács László váltotta. Zenéjük jellegzetességét a többszólamú vokál adta, és olyannyira kedvelt zenekar lettek, hogy többször is felkerültek a slágerlistákra olyan dalaikkal, mint a Túl minden bolondos álmon, a Volt-e más bolond?, Jó éjt, Elvarázsolt nyár, vagy épp a Nem kell, hogy csengess. Nagylemezük is a Volt-e más bolond? címet kapta. A zenekar 2007-ben újraéledt, ebben a formációban Végvári és Lukács is gitározott a zenekar többi tagja mellett, meglepetésvendégük pedig Kovács Kati volt, és óriási sikert arattak ismét.

Megjelent az Index.hu-n.