Kiválasztották a Petőfi Felhő Projekt nyerteseit 

Kiválasztották a Petőfi Felhő Projekt nyerteseit: több mint 700 beérkezett pályamű közül a szakmai zsűri 200 alkotást tartott elismerésre érdemesnek, köztük közismert, népszerű művészek és ma még teljesen ismeretlen előadók versfeldolgozásait.

Megszületett az eredménye annak a nagyszabású könnyűzenei pályázatnak, amelyet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából írt ki a Petőfi Kulturális Ügynökség. A Petőfi Felhő Projekt felhívás célja a XIX. századi költőóriás verseinek könnyűzene általi népszerűsítése volt, így azon Petőfi-versek vagy szövegrészletek megzenésítésével indulhattak a hazai és határon túli, 18 évnél idősebb, legalább egyéves zeneipari múlttal rendelkező előadók. A pályázók abból a 200 Petőfi versből válogathattak, amelyet Hrutka Róbert Fonogram-díjas zenész, az Artisjus elnökségi tagja választott ki előzetesen, a költemények megzenésíthetőségét figyelembe véve. 

Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség
Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség

A felhívására több mint 700 pályamű érkezett: a teljesen ismeretlen, most induló zenészektől a már befutott előadókig, sőt Kossuth-díjas művészig számos alkotó mérette meg magát. Volt olyan pályázó is, aki egy teljes lemezt szentelt a Petőfi-versfeldolgozásoknak. A legkülönbözőbb stílusú zeneművekből mintegy 650 felelt meg a kiírás feltételeinek, melyek elbírálását a Petőfi 200 Zenei Kollégium végezte. 

A Farkas Wellmann Endre, Dénes Adél, Both Miklós, Szalóki Ágnes, Pásztor Sámuel és Lobenwein Norbert alkotta zsűri elnöke a Kossuth-díjas Tátrai Tibor gitáros-zeneszerző volt, aki annyira megszerette a műfajt, hogy – mint nyilatkozta – az alkotás öröméért maga is tervez megzenésíteni egy Petőfi verset.

Hatalmas fazon volt az öreg, nagyon komoly „rock and roll”-t alkotott, mai fejjel is könnyedén lehet kapcsolódni a verseihez. Biztos vagyok benne, hogy mindenki élvezte a velük való munkát, ami egyszerre lehetett jó játék és szép alkotói folyamat. Nem véletlen, hogy születtek olyan gyönyörű dalok is, amiktől megmozdul a hallgató lelke. Konkrétan libabőrös vagyok most is, ahogy beszéd közben az eszembe jutnak”

– idézte fel a zsűrizés pillanatait Tátrai Tibor a hajogyar.hu-nak adott interjújában.

A zsűri végül 200 pályaművet emelt ki, a nyertes dalokért 600 ezer forint jutalmat vehettek át a zenészek. A díjazott előadók listája itt tekinthető meg. A pályázattal kapcsolatban további információk a Petőfi Kulturális Ügynökség weboldalán érhetők el.

Címlapkép: Petőfi Kulturális Ügynökség