A nagyközönség pályafutása legmeghatározóbb zenekarai, a Corvina és a Karthago révén ismeri, pedig a nyolcvanas-kilencvenes-nullás években a hazai rockélet egyik legaktívabb szereplője volt, producerként mintegy hetven nagylemez születésénél bábáskodott, számos lemezkiadót (Proton, Hungaroton, Zebra) vezetett, miközben ő volt A rock gyermekei tehetségkutató akció (Magyar Rádió, Tokaji táborok) fő kezdeményezője. Szigeti Ferenc ma ünnepli a hetvenötödik születésnapját.
Póka Egonhoz vagy Deák Bill Gyulához hasonlóan ő is Kőbányán született és nőtt fel, nyolcadikos koráig zongorázni tanult, a Beatles hatására viszont gitárt ragadott. 1966-ban bekerült a Sigma zenekarba, annak egyetlen kislemezének B oldalán pedig szerzőként is bemutatkozott, ő írta ugyanis a Nyári emlék című instrumentális dalt.
1970-től Soltész Rezső hívására lett a popzenei Corvina szólógitáros, éveken át döntően a táncdalénekeseket (Aradszky László, Koós János) kísérték azok vidéki haknijain (időnként azért külföldre is eljutottak), mígnem az 1972-es Táncdalfesztiválon egy ország csodálkozott rájuk az akkoriban egyetlen televízió képernyője előtt (Egy viharos éjszaka,zene: Szigeti Ferenc, szöveg: Soltész Rezső). És ettől kezdve az 1978-as megszűnésig a Corvina számított az egyik legnépszerűbb hazai popbandának.
Karthago: Apáink útján
A búcsú sem hétköznapi módon zajlott. Ahogy Szigeti Ferenc a Beatkorszakon visszaemlékezett: „Soltész Rezső egy nyugatnémet vendéglátózás után oszlatta fel a zenekart 1978-ban. Tartottunk két hét szünetet és utána mentünk volna, meg is beszéltük, hogy találkozunk a Vörösmarty téren. Rezső valamiért késett, aztán megérkezett, le sem ült hozzánk, hanem állva közölte, hogy a zenekarnak vége, kiléptem, szevasztok, majd sarkon fordult és elment. Mi meg ott ültünk és néztünk. Nála volt a gyeplő, hiszen ő volt a zenekarvezető és az énekes, pereskedtünk egy évig, de annak sem volt semmi értelme. Akkor nagyon haragudtam a Rezsőre, mert elég váratlan lépés volt ez tőle. Utána tíz évig nem is beszéltünk egymással.”
1979-ben Szigeti Ferenc átnyergelt az akkoriban népszerű kemény rockra (amit amúgy mindig is szeretett), megalapította a kisebb-nagyobb kihagyásokkal a mai napig létező Karthago-t, mely nemcsak zeneileg (amerikai dallamos west-coast, teltebb hangszerelés, többszólamú vokál), hanem harsogó színpadi megjelenésében is új színt hozott a hazai rockzenébe. És lett a korszak egyik legnépszerűbb, bár a sajtó által legtöbbet támadott „őszinte rockegyüttese”. Az öttagú formáció életművének legismertebb dala kétségkívül a Requiem, melyet egy Karthago-koncerten meghalt tizenhat éves várpalotai fiú emlékére írt Szigeti Ferenc (Ambrózy Istvánnal), és amelynek korabeli médiatálalása jól jellemezte a Kádár-korszak drogügyekre jellemző struccpolitikáját. De a Karthago folytonos déja vu érzéseket keltő albumai rendre bearanyozódtak, telt házak előtt koncerteztek, dalaik felkerültek a slágerlistákra. A Szigeti ujjbalesete miatti 1985-ös leállásukig szinte valamennyi volt szocialista országban megfordultak, de játszottak Ausztriában és Németországban, sőt két angol nyelvű albumuk is megjelent.
Karthago: Requiem (1983)
Szigeti zenészként a nyolcvanas években más formációkkal is megpróbálkozott (Känguru, Krokodyl), illetve a Magyar Rádió és a Hanglemezgyár zenei rendezője lett. A rendszerváltozás utáni popzenei életben pedig különböző kiadókat (Proton, Hungaroton, PolyGram-Zebra) igazgatott, és számos rádiós és televíziós műsort vezetett (A rock gyermekei, Vasárnapi turmix, Halló Vasárnap, Képes nóták, Rockstúdió, Sztárszáj, Premier Plan).
Több évtizedes pályafutása során két szólólemezt (Érzelem húrjain, 2002, Örök Karácsony, 2004) jelentetett meg. Miközben a Karthago élén változatlanul aktív, amikor a változatlan felállású (!) zenekar időről-időre összeállt néhány nagyobb koncertre.
