Megzenésítik a turistajeleket

Esendő halandó címmel új lemezzel jelentkezett a Magidom zenekar. Az idén 13 éves józsefvárosi formáció afféle családi vállalkozásként indult, zenéje a mainstream és az alternatív közé pozícionálható, életműve karakteres, mégis viszonylag kevéssé ismert. Benyhe Róbert gitáros-énekes-dalszerzőt egyebek mellett a „szabadfogású gitárpopról”, az ellenpontozásról, a lavinaként születő dalokról, a hitről, az önmenedzselésről és az önazonosságról kérdezzük.

Már a nevüket sem könnyű megjegyezni…

Igen, még 13 év után is sokan kérdezik, honnan jött, mit jelent ez a név. Van, aki azt hiszi, valami speciális síkidomról van szó, de valójában egy feszültségméréssel kapcsolatos statikai fogalom. Mi sem vagyunk szakavatottak, de a magidom állítólag azon támadáspontok mértani helye, melyekre ható F erő esetén a keresztmetszet egészében csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek… De hát Azahriah neve sem egyszerű, mégis háromszor megtölti a Puskás Arénát.

Fotó: Kádár Adrián
Fotó: Kádár Adrián

Zenéjüket kicsit ironikusan „szabadfogású gitárpopként” definiálják. Mit jelent ez? 

A kulcsszó a szabadság. Alapvetően gitárzenét játszunk, amit alternatívnak, poprocknak, gitárpopnak is hívhatnánk, de nem akarjuk magunkat beszorítani semmilyen szűkebb stílusba, elég, ha a fantáziánk és a képességeink szabnak határt számunkra. Amikor úgy érezzük, hogy egy dal hangzásvilágába bendzsó, cselló vagy templomi orgona illene, nem mérlegeljük, hogy átlépünk-e vele bizonyos műfaji határokat.

Öt EP és két nagylemez után idén ősszel megjelent a zenekar legújabb korongja, az Esendő halandó, amelynek két bemutatója is volt. Miért is?

Megszerveztük és lekötöttük áprilisra a lemezbemutatót, gondoltuk, ez a nyomás serkentően hat az alkotómunkára, de néhány héttel a kitűzött dátum előtt be kellett látnunk, hogy nem leszünk készen. Szerencsére megértő volt a közönség, meghallgatták a kész dalokat, aztán eljöttek a novemberi bemutatóra is, amikorra már letisztult, összeállt, sőt két újabb szerzeménnyel ki is egészült az anyag, és a lemez is megjelent. Bölcs döntésnek tartom, hogy mertünk időt adni magunknak, és a visszajelzések szerint is megérte ennyit dédelgetni az Esendő halandót

Nehezen születnek a dalok? 

Ahogyan a rajzfilmekben a hógolyóból a lavina. Először elkészül a zenének és a szövegnek is a magja, ami többnyire egy félperces ötlet, aztán a közös munka során elkezdjük ezt „tovább görgetni”, mindaddig amíg el nem éri végső formáját. A zene esetében gyorsabban, a szövegeknél lassabban zajlik a folyamat, sokszor csak a legutolsó pillanatban engedem útjára a dalt.

Fotó: Kádár Adrián
Fotó: Kádár Adrián

Számos szerzeményük az emberi esendőség, a helykeresés, az útkeresés kérdéskörét taglalja. Miért foglalkoztatja ez ennyire? Nem érzi a helyén magát a világban? 

Inkább úgy fogalmaznék, még nem vagyok készen. Az emberek többsége a harmincas évei elejére már tudja vagy tudni véli a választ az élet számos nagy kérdésére, én pedig még mindig nagyon kétkedő vagyok és önkritikus. Folyamatosan keresem a válaszokat és ha azokat nem is találom meg, legalább olyan újabb kérdéseket teszek, teszünk fel a dalokban, amelyek közelebb visznek a megoldáshoz. A nagylemezeink címei – Turistajel, Plakátmagány, Esendő halandó – is erről árulkodnak.

Isten is jelen van nagyon sok szerzeményükben: előfordul ironikus megközelítés, de inkább olyan erőként ábrázolják, amely fentről figyel, megtart, kivezet a sötétből, akiről vagy amiről nem tudhatjuk, létezik-e, de hiszünk benne.   

Érdekes, hogy ezt kevesen veszik észre, másoknak pedig egyértelmű. Nem titok, katolikus családban nőttem fel, jártam hittanra, jó közösség vett körül, egyszóval megkaptam az alapokat ahhoz, hogy kialakítsam a saját kapcsolatomat Istennel. Ez azonban egy lassú, hepehupás folyamat, sok elbizonytalanodással és megerősödéssel, de szüntelen hittel és reménykedéssel, abban, hogy élet nem korlátozódik csupán a földi létre. Vannak magasabb értékek is, amelyeket érdemes lelki szemeink előtt tartanunk, illetve van egy még számomra sem pontosan definiált felső vagy éppen belső erő, amihez vagy akihez keresem a kapaszkodókat és erről már nem félek a dalokban sem gondolkodni. Biztos fennkölten hangzik, de úgy érzem, hogy a dalszerzés egy olyan szellemi-lelki munka, amivel jó irányba tudom terelni saját magamat.

Fotó: Kádár Adrián
Fotó: Kádár Adrián

Szerzeményeiket többnyire egyfajta ellenpontozás jellemzi, vagyis a fajsúlyos, sokszor szomorkás szövegeket könnyed dallamok kísérik. Tudatos ez a fajta építkezés?

Először Radnóti Miklós Eső esik, fölszárad című versének megzenésítésénél éltünk ezzel a megoldással: mozgalmas, folkos köntösbe öltöztettük ezt az alapvetően mélabús verset, ellentétben Szabó Balázzsal és bandájával, akik szintén folkos, de jóval melankolikusabb zenét írtak hozzá. Hogy miért? Mert mi valószínűleg tudattalanul is a reményt láttuk meg és hangsúlyoztuk ki a költeményben. Azóta is gyakran alkalmazzuk ezt az eszközt, de inkább ösztönösen, mint tudatosan tesszük. 

Az Esendő halandó dalai erős egységet képeznek. Egyfajta konceptlemeznek is felfogható a korong?

Ez az első lemezünk, ahol sikerült megvalósítani azt a koncepciót, hogy minden szerzemény kapcsolódjon valamiképpen egymáshoz. Az első és az utolsó dal egy összefüggő keretet alkot, a többi pedig egy gondolati ívet képez közöttük. Minden számunkban emberi problémákat vetünk fel, legyen az személyes vagy globális természetű. Az Utolsó utáni például apokaliptikus képet fest, míg a Mosom a kezeim az ember felelősségét keresi a világban. Több új dalt is írtunk, de amelyik nem illeszkedett ebbe a tematikába, azt lehagytuk a lemezről. 

Kivéve a bónuszdalaként felkerült Van az a pénz-t, amely a külső elvárásoknak „igényesen igénytelen” produkciókkal megfelelni próbáló zenekarokat parodizálja. A dalhoz készült klip egy imázsfilm készítésének története. Hogyan született ez a meglepő és mulatságos produkció?

Volt egy már magában is nagyon ironikus dalunk, arról, hogyan adjuk el magunkat, hogyan megyünk le kutyába, csak nem volt pénzünk klipet forgatni hozzá. Ekkor észrevettük, hogy a terézvárosi önkormányzatnál pályázni lehet egy, a kerületet bemutató imázsfilm készítésére. Megragadtuk az alkalmat, csavartunk még egyet a történeten, így már nemcsak a zenekart, de a pörköltfőzős kerületi rendezvényeket, sőt az imázsfilm műfaját is kigúnyoljuk benne. Szerencsére volt humorérzéke a pályázat elbírálójának és megszülethetett az egyik legnézettebb videoklipünk. Egyébként a YouTube-on látható klipek döntő többségét mi készítjük, saját forgatókönyvből, barátok, ismerősök, rajongók közreműködésével. Szeretjük a dalokat ilyen értelemben is a saját képünkre formálni. 

A Magidomnak nem kell lemennie kutyába, mert mindegyiküknek van civil foglalkozása, megélhetése. De azt is tekintetbe véve, hogy a lemezkiadást, klipforgatást és a koncertszervezést is maguk végzik, felmerül a kérdés, marad-e elég idő a dalírásra, koncertezésre? Nem szeretnének mégis inkább főállású zenekar lenni?

Valós a probléma. Egyfelől jó, hogy mindenki dolgozik – geológus, sportmenedzser és programozó is van a csapatban –, de így csak szoros időbeosztással tudunk működni és nehéz az előrelépés. Mindenesetre most ebből a helyzetből szeretnénk kihozni a legtöbbet. Sokszor érezzük, hogy kellene egy profi menedzsment, hogy levegye a terhek egy részét a vállunkról és talán jobban be tudná indítani a zenekar szekerét. Néha sóvárogva figyeljük egyes bandák sikereit, aztán megállapítjuk, hogy mi későn érő típusok vagyunk, lemezről lemezre fejlődünk, és bízunk benne, hogy a hosszú távú építkezés is kifizetődhet. Ha ezzel a zenével nem lehet sportcsarnokokat megtölteni, akkor csak kis és közepes klubokban lépünk fel, a legfontosabb, hogy önazonosak maradjunk, hogy olyan dalokat írjunk, amilyeneket szeretnénk, amelyekkel üzenünk valami számunkra fontosat és amelyeket később is fel tudunk vállalni.

Megjelent az Index.hu-n.

Címlapkép: Kádár Adrián