Mizutól a Pezsgőesőig – minden, amit tudni akartál a Wellhelloról

Még nem sikerült megszámolnunk, hogy hány szerelmet bírhat el a Rakpart, de abban biztosak vagyunk, hogy az alábbi sorokat olvasva benned is egy Wellhello dallam csendül fel halkan. Mielőtt belevágnánk az ikonikus duóból álló zenekar történetének áttekintésébe, érdemes külön – külön is említést tenni a tagokról és munkásságukról. A továbbiakban pedig zenei hangulatuk változásairól is szót ejtünk.

Fluor Tomi és a Mizu

Karácson Tamás, azaz Fluor Tomi nevével valószínűleg a 2010-ben találkozhattál először, amikor divatba jött az „álljunk össze, mint két kicsi lego” típusú flörtölés virális videóklipjének hála, amelyet Mizu címen mutatott be a hazai közönségnek. Még tisztán él előttünk a zöld pulóverben, kék mellényben, és enyhén félrefordított baseball sapkában rappelő Fluor, aki az alábbi dallal, mindössze 23 évesen berobbant a magyar zenei köztudatba. Zenei karrierje kezdetén munkásságában többnyire underground hip hop stílusú zenék domináltak, azonban a populárisabb irányú Mizu jelentette népszerűségének exponenciális növekedését. A dal kapcsán azonban plágiummal vádolták meg, mivel az LMFAO nevű együttes Scream My Name című számában található egy sor, amely egzakt fordításaként is tekinthető Fluor „álljunk össze, mint két kicsi lego” sora. Természetesen az ő nevéhez köthetjük a Lájkot, és az SP-vel (Éder Krisztiánnal) közösen kiadott Partyarc című dalt is, amelyek szintén hatalmas nézettséget hoztak az előadónak megnyitva számára a lehetőségeket.

Diaz és a Rhyme Project

Csöndör László, avagy művésznevén Diaz, már gyermekkora óta hatalmas érdeklődéssel és figyelemmel volt a zene iránt. 2001-ben kezdett komolyan zenéléssel foglalkozni és a hip hop stílus igen közel állt hozzá. 2007-ben megjelent egy közös lemeze Kreonnal, amelyre a Rhyme Projekt egyik alapítója, Docta is felfigyelt, így lett később tagja a formációnak. Karrierje szempontjából az áttörést azonban 2011-ben érte el, amikor a Hősöknek írt dalát, a Szó fel 2.-t a legjobb magyar hip hop számnak választották. Ezt követően rengeteg felkérést kapott előadótársaitól, majd (Ozsváth Gergely) Menthával és a Halott Pénzzel is összehozta a sors. Így született meg a Hello lányok és a Nélküled is. Továbbá a nagy sikernek és népszerűségnek örvendő Redbull Pilvakernek is ő a zenei felelőse.

A Wellhello születése

Fluor és Diaz ismeretsége egészen régre nyúlik vissza, hiszen még hosszú évekkel ezelőtt az Animal Cannibals táborban ismerkedtek meg. A tábort követően nem beszéltek egymással, de követték egymás munkásságát. Elsőnek a Képkockák című dal akusztikus verziójában találkozhattunk Diaz közreműködésével, majd néhány egyéb sláger vokálját követően 2014 januárjában hivatalosan is megalakult a Wellhello-ra keresztelt formációjuk. Első közös daluk a Rakpart volt, amely hamar a slágerlisták élére repítette a duót.

A névválasztás okát abban eredeztették, hogy mindketten szerettek volna némileg eltérni eddig megszokott stílusuktól, így a Wellhelloval behozták a tőlük megszokott csibészséget és a nyolcvanas évek dallambeli hangulatát a mindennapokba.

A Rakpartot az Apuveddmeg követte, majd megjelent az első lemezük is Elnöki ügy néven, amely Viva Comet- és Fonogram-díjban is részesült. 2015-ben pedig a Halott Pénzzel kollaborálva készítették el a Telekom VOLT Fesztiválhimnuszát Emlékszem Sopronban címmel. 2016-ban a formáció első filmje is megjelent #Sohavégetnemérős címmel, amely zeneileg a régebbi Wellhello klasszikusokra épült.

Stílusváltás

Már a 2016-os #Sohavégetnemérős lemezük is tartalmazott szomorkásabb, melankolikusabb dallamokat is, mint például a Késő már, illetve Retúrjegy című daluk. 2017- ben és 2018-ban a Zsáner lemez megjelenése helyett már inkább évi 2-3 dallal jelentkeztek az előadók, ezek közé tartozott a Nem olyan lány és az Ölelni szavakkal című szerzeményük is.

Budapest Parkot a mai napig megtöltő zenekar azonban a tőlük megszokott enyhén ironikus buli-hangulat helyett már egy jóval visszafogottabb hangvételű, komolyabb érzelmi világú arculathoz közelít. Felnőttek.

Izgalmas figyelemmel követni, hogy a vagány, csajozógép fiatalok hogyan váltak komoly, érzelmes férfiakká a való élet mellett zenéik tükrében is. Bizonyára minden szakasz szükséges volt ahhoz, hogy napjainkra megismerhessük a srácok érzékenyebb oldalát is. Természetesen a nyolcvanas évek hangulatát hozó örökzöld slágereik révén mindig kiemelt helyük lesz a szívünkben és mi a nyugodtabb melankolikusabb hangulatú szerzeményeikért is oda vagyunk! A szerelem bármelyik szakaszában is tartasz, a Wellhello melódiái sosem hagynak cserben! További információkért keresd fel a srácokat a popkulturalis.hu weboldalán is!

Megjelent az Index.hu-n.