Nemcsak sztár lett, az is maradt – R-GO koncerttel ünnepli születésnapját a 70 éves Szikora Róbert 

One World, FermHungariaR-GO, Szent Erzsébet, Úristen – Bizonyára mindenki kitalálta, a címszavak Szikora Róbert életútját jelzik. A „csikidám atyja” ma – december 16-án – ünnepli 70. születésnapját, mégpedig egy R-GO koncerttel a debreceni Főnix Stadionban. 

Szikora Róbert életét a kezdetektől kíséri a zene. Édesapja táncdalénekes volt, a keresztapja jazzgitáros, nem csoda, hogy már 14 évesen gitározni, majd dobolni kezdett, egy évre rá pedig belépett a One World együttesbe, amellyel kétszer is megnyerték az Amatőrök figyelem! című tehetségkutatót. Az első komolyabb zenekara – még mindig csak 16 évesen – a „legprofibb amatőr együttesnek” is nevezett Ferm volt, melyben olyan később közismertté vált zenészekkel játszott együtt, mint a Karácsony János, Gerdesits Ferenc, Menyhárt János és Környei Attila, és amely ennek, illetve a vitathatatlan népszerűségének ellenére sem juthatott lemezszerződéshez.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A következő állomás 1974-ben az akkoriban Beatles-, illetve beatdalokat játszó, majd 1980-ban rock and rollra váltó és kirobbanó sikert arató Hungária volt. Rock and Roll Party című albumuk 600 ezer eladott példánnyal megdöntötte a magyar lemezeladási rekordot, Limbó hintó című dalukkal megnyerték az 1981-es Tánc- és Popdalfesztivált, nevüket egycsapásra megismerte az ország. A sikerszéria a Hotel Menthol (1981) című nagylemezzel folytatódott, és tarthatott volna tovább is Szikora Róbert számára, de ő egy Szűcs Judithnak írt nagylemez miatt 1982 végén távozott a Fenyő Miklós vezette csapatból. 

Aztán szinte azonnal visszatért a reflektorfénybe. Eleinte punkzenekart szeretett volna alapítani Zoo néven régi barátjával, Környei Attilával, de végül Környei javaslatára az R-GO név mellett döntöttek, a punk helyett pedig csikidám néven újszerű zenei stílust találtak ki a rock, a funky és a dalalmos latin-amerikai zene elegyítésével.

Mindezt Rejtő-regényeket idéző pálmafás, sivatagos színpadképpel, szafaris-idegenlégiós öltözettel fejelték meg, nem is beszélve arról, hogy koncertjeiken a dobosból énekesé avanzsált Szikora mellett két gyönyörű „gida” táncolt és vokálozott. 

Az R-GO kezdőcsapata 1983-tól 1987-ig zenélt együtt, négy sikeres albummal (R-GO – 1983, Amulett – 1984, Szeretlek is + nem is – 1985, Rég várok valakire – 1986) és olyan slágerekkel kényeztetve a közönséget, mint a Létezem, a Kriszti, a Bombázó, a Megy a lány az utcán vagy a Ballag a katona. Az akkortájt fontos értékmérőnek számító Popmeccs szavazásokon Szikora Róbertet rendre megválasztották az év énekesének, szövegírójának vagy zeneszerzőjének. Ezután megkezdődtek a tagcserék, a név- és stílusváltások, feloszlottak, majd újjáalakultak, de folyamatosan kirukkoltak egy-egy újabb R-Go koronggal (például: Az Idő – 1988, Csak nézem a szeretőm – 1991, Eltitkolt dalok – 1998, A nap szerelmesei – 2007), ötévente megrendezett jubileumi nagykoncertjeik pedig minden alkalommal feledhetetlen élményt jelentettek a rajongóknak. 

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Szikora Róbert alkotói energiájából az R-Go mellett számos szólóprojektre is futotta. Ilyen volt a két paródialemeze (Így jácctok ti – 1986, Így jácctok kint – 1987), az Angyalbőrben című 1990-es filmzenealbum, továbbá az olyan önálló korongok, mint a Kapaszkodj (2000), Az ördög is volt angyal (2001), az Ünnep (2013) vagy az Égből szökött angyalkám(2015). Ő írta 2021-ben az Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló Az Ég tartja a földet című musical zenéjét, 2022-ben pedig a ValMar duó Úristen című dalának társszerzőjeként sikerült ismét visszatérnie a slágerlisták élére. Immár több mint öt évtizedes munkásságát a legkülönbözőbb elismeréssekkel, többek között EMeRTon-díjjal (2003), A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével (2013) és Zámbó Jimmy-díjjal (2016) jutalmazták.

Hetvenedik születésnapját egy látványos R-Go koncerttel ünnepli december 16-án a debreceni Főnix Arénában, ahol a pálmafás színpad, a szafariruhás zenészek, az elmúlt 40 év slágerei és videoklipjei mellett Karapancsev Kristóffal, a Sztárban Sztár negyedik évadának győztesével is találkozhat a közönség. És ezzel még nincs vége a történetnek: jövőre a Hungaria is összeáll, hogy júniusban egy fergeteges rock and roll party erejéig megtöltse a Puskás Ferenc Stadiont.

Címlapkép: Fortepan / Urbán Tamás