Decemberben újraindult a P. Mobil hetvenes években hangos sikert arató klubja a Metro Club Theatre-ben. Schuster Lóránt elárulta: 46 év és 9 hónap után.
Árpád Bazárból Zenith-klub
A Metro Klub az Irányi, majd a Petőfi Sándor utcából, végül a Rákóczi útról költözött az egykori Árpád Bazár, Dohány utca és Síp utca sarkán álló impozáns épületébe, 1966-ban. Váradi Imréné, a Közlekedési Építő Vállalat (KÉV) Metró (ma Strabag) klubjának vezetője felkérte házizenekarnak a Zenith együttest – még az Irányi utcai időkben. A banda 1961-ben aztán felvette a klub nevét, s lettek Metro. Kilenc esztendővel később a KÉV-Metró Klubban rögzítették egy riportermagnóval, az első honi koncertlemezt, Egy este a Metro Klubban címmel. 1971-ben Frenreisz Károly távozott, hogy megalapítsa az LGT-t, helyére érkezett a 18 éves Póka Egon, majd a zenekar, egy finn koncert, illetve az azt követő skandináv vendéglátózás után feloszlott.
Mobil a Metróban
A klub nem szűnt meg a Metroval együtt, a színpadot kisvártatva a P. Mobil foglalta el.
„Rendszeresen jártam a Metró Klubba, ott láttam a Nashville Teens koncertjét. Ugyanazon a – egyébként minőségi – cuccon játszottak, mint minden fellépő, ugyanazon a dobogón – amin ma mi –, ahogy hallottam őket, rájöttem, nem az erősítő, vagy a gitár számít. Úgy játszottak, hogy felmásztam a falra, meg lejöttem” – idézte fel Schuster Lóránt.
A Mobil 1974-től 78-ig klubozott a Metróban.
Közel négyezer tagságit váltottak ki – mondta a zenekarvezető. – Faliújságot csináltam, vendégeket hívtam.”
Itt állt össze az „Első lemez” felállása (Vikidál Gyula, Bencsik Sándor, Kékesi Bajnok László, Pálmai Zoltán, Cserháti István), ami ’78-tól a Budai Ifjúsági Park (Ifipark) rock keddjein folytatta a Minivel.
Joe Bonamassa panaszkodott egy interjúban, milyen szomorú, hogy megszűnnek a klubok” – mesélte Schuster Lóránt, majd hozzáfűzte: pedig ilyen helyeken kellene bemutatkozniuk a jövő nagy zenekarainak.
A P. Mobil a Metro Club Theatre előtt a Crazy Mama-ban tartott heti klubkoncerteket.
Metró Klub a rendszerváltás vesztese
Kurtán idézzük fel a legendás klub sanyarú évtizedeit. A hetvenes évek végén az épületben a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) nyitott sportboltot, a következő évtizedben kulturális központként szolgált, filmklub, bábszínház, kiállítások színesítették programját. A rendszerváltást követően butikok bérelték, majd egy egyesület kapta meg, amitől visszaperelte a VII. kerületi önkormányzat, amely később túladott az épületen. A továbbiakban hostel, romkocsma pusztította az egykor volt bazárt, mígnem 2015-ben bezárták. Végre azután öt évvel ezelőtt újra nyitott Metro Club Theatre néven.
Ott folytatják, ahol abbahagyták
„Ennél jobb helyen nem volt klub, ennél beljebb a belvárosban nem volt hely” – jelentette ki Schuster Lóránt az egykori Metró Klubról, s kijelentése ma éppúgy megállja a helyét. A változatlanság jegyében most is jeles vendégeket hívnak hétről hétre, miként a következő koncertre Gidófalvy Attilát. Az orgonista-énekes-gitáros azt kérte, hogy elénekelhesse a Kétforintos dalt. Nagy a keletje a klasszikus Mobil slágereknek, december végén Tarnai Dániel édesapjával, Tarnai Kiss Lászlóval (nótaénekes, a Dankó Rádió alapítója, a Tarnai Rock Band frontembere, billentyűse) és testvérével Tarnai Marcell Lászlóval a Menj tovább-ot adták elő. E példák alapján érzékelhető, hogy a klubozást kihasználva, a zenekar nem turnéprogramjával áll színpadra.
Mindenfélét játszunk a régi repertoátorból, olyan számokat veszünk elő, amit a közönség akár egy évtizede nem hallott” – avatott be Schuster Lóránt, aki elárulta azt is, hogy nem kizárólag saját dalokat játszanak.
Zárásként még annyit: a P. Mobil jelenlegi felállásának egyetlen muzsikusa sem lépett fel a tavaly decemberi első buli előtt a Metro Klubban, na ja, mert Sárvári Vilmos kivételével meg sem születtek.
Megjelent az Index.hu-n.