A nyolcvanadik születésnapját ünnepelné ma, pedig már ötven éve nincs közöttünk: a kétségkívül sármos megjelenésű Szécsi Pál az 1960 és 1970-es évek egyik legnépszerűbb táncdalénekesének számított. Igazi közönségkedvenc, amolyan nők bálványa volt, mégis miután szenvedélyes szerelme, Domján Edit 1972 decemberében öngyilkos lett, elvesztését olyannyira nem tudta feldolgozni, hogy többszöri kísérlet után 1974. április 30-án maga is véget vetett az életének.
Már a gyerekkorát tragédiák kísérték: a születése napján szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot, hogy megelőzzék azt a veszélyt, amit a Kállay-kormány béketapogatózásai jelentettek a Harmadik Birodalom számára. Még egy éves sem volt, mikor zsidó származású édesapját a nyilasok lelőtték. A második világháború után pedig előbb nevelőszülőkhöz került, majd – miután édesanyja 1956-ban az Egyesült Államokba disszidált – állami gondozásba vették. (Két nővére közül az akkor tizennyolc éves Máriát az anyja a bécsi pályaudvaron „felejtette”).
Tizenhat évesen hagyta ott a mezőtúri gimnáziumot, felköltözött Budapestre, alkalmi munkákból élt, többek között manökenként és idegenvezetőként dolgozott (felesége is egy lengyel modell volt, de 1965-ban elváltak), mígnem 1966 szilveszterén a Gellért Szállóban elénekelt néhány dalt, és azok pozitív fogadtatása indította el az énekesi pályán. Hangját tanárnál képezte, versenyeken indult, és miután megnyerte a salgótarjáni amatőrfesztivált, annak jutalmaként felvették a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába. 1967-ben a Táncdalfesztivál-on már ő lett a közönségkedvenc a Csak egy tánc volt című dallal (amely amúgy második lett).
Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (1967)
Ettől kezdve rendszeresen szerepelt az ORI-műsorokban, a Magyar Rádió tánczenei gáláin, a táncdalfesztiválokon. Olaszos stílusú dalaival (Mint a violák, Szegény bolond, Szeretni bolondulásig, Távollét, Két összeillő ember, Tárd ki ablakod, Kék csillag, Pillangó, Mint a violák, Himnusz a nyárhoz, Kósza szél, Mostanában hosszabbak az éjszakák, Egy szál harangvirág, Gedeon bácsi, Kismadár, Ha tudnék szeretni) a legnépszerűbb férfi táncdalénekes volt a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Számos külföldi szereplése volt, az NSZK-ban Paul Moro néven lemezei is jelentek meg.
A lelki stabilitása azonban nem akart egyenesbe jönni. Ráadásul 1972 elején beleszeretett a nála 12 évvel idősebb, szintén instabil Domján Edittel, és bár viharos kapcsolatuk egy évig sem tartott (októberben szakítottak végleg), a színésznő decemberi öngyilkosságát sosem tudta feldolgozni. Sokkolta az is, hogy mielőtt meghalt, Domján elvetette a közös gyereküket. Előbb a pszichiátriára került, majd Nyugat-Németországba szökött, ahonnan felhívta az Egyesült Államokban élő édesanyját, aki viszont közölte vele: „Nem azért jöttem el ilyen messzire, hogy a gyerekeim utánam jöjjenek!”
Utolsó hónapjaiban folyamatosan anyagi és lelki gondokkal küzdött, alkoholizmusa egyre súlyosbodott, olyannyira, hogy februárban a Kamara Varieté Rázzuk a rongyot című zenés műsorában már Payer Andrásnak kellett beugrania helyette. Végül úgy érezte, hogy nincs tovább, és 1974. április 30-án öngyilkos lett.
Szécsi Pál: Carolina (1974)
Állítólag felsőbb utasításra nem lehetett róla nekrológot írni, a népszerű táncdalénekes halálhírét mindenesetre csak négy nappal később, a rövid hírek között közölte a Népszabadság. Pusztán a tényre hivatkozva: „Szécsi Pál táncdalénekes 30 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt”. Temetésére mégis ezrek mentek el, olyannyira, hogy a rajongók egymást taposva próbáltak bejutni a Farkasréti temető ravatalozóba, állítólag a kolléga Koós Jánosnak kellett a testét bedobva megakadályoznia ezt. Dalai azonban messze túlélték őt, ma is gyakorta bukkannak fel a különböző kívánságműsorokban.
