Társművészeti találkozó – Öt dal, amelyet filmekben is hallhatunk

A filmművészet és a zene a mozi megszületése óta kéz a kézben járnak. A hőskorban a némafilmeket gyakran élő zenével kísérték a filmszínházakban. Aztán következett a hangosfilm korszaka, ami Magyarországon 1931-ben jött el. Az egyik első ilyen film, a Hyppolit, a lakáj hatalmas sikert aratott – többek között a benne felhangzó slágereknek köszönhetően. Az 1960-as években történt meg, hogy a korszakra jellemző beatzene a magyar filmben is megjelent.

Azóta a filmzene készítése világszerte külön iparággá fejlődött. És itt most sorolhatnánk a rengeteg híres zeneművet és betétdalt, amely filmekhez készült, és beszélhetnénk sok-sok rendező-zeneszerző párosról, amely bevonult a filmtörténelembe. Ehelyett nézzünk olyan mai magyar zenekarokat, amelyeknek dalai a mozivásznon is megjelentek!

Haladjunk időrendben, a kétezres évek elejétől! Szó lesz itt Amerikáról és Afrikáról, utazunk metrón, találkozhatunk furcsa, mi több, megmagyarázhatatlan dolgokkal.

A mozgóképeket ezúttal is az MPÉ felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből válogattuk.

Neo: Control (Kontroll, 2003)

Antal Nimród filmjének emlékezetes zenéje, a Neo soundtrack albuma igazán mély és nemegyszer hátborzongató utazásra hív. A filmet, amelynek több mint 300 ezer nézője volt, rekordideig játszották a magyar mozik. A Neo zenéje pedig akkora siker volt, hogy szinte egész Európában megjelent a Kontroll-lemez.

Kistehén: Elviszi a szél (Kalandorok, 2008)

Paczolay Béla filmje, a Kalandorok igazi road movie, Haumann Péter és Rudolf Péter emlékezetes alakításával. A Kistehén zenekar pedig ezzel a dallal tett hozzá a film értékéhez. A francia Noir Désir együttes szerzeményét (Le Vent Nous Portera) adták elő, kiváló magyar fordításban, Elviszi a szél címmel.

VAN Filmzenekar: Ez van (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, 2014)

A VAN filmzenekar a megalakulását a nagy sikerű, generációs kultfilmmé vált VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmvígjátéknak köszönheti, hiszen az ahhoz készült zene megkomponálásához és előadásához társultak a tagok. A formáció két gitárosa Reisz Gábor, a film rendezője és Csorba Lóránt, a Lóci Játszik frontembere.

Fran Palermo: Coin In The Fountain (FOMO – Megosztod, és uralkodsz, 2019)

Hartung Attila rendező első filmje, melynek nagy része alatt zene szól, pörgő képi világgal mutatja be a YouTube-videókon és Insta-sztorikon szocializálódott fiatal generációt. Az alkotás figyelemre méltó soundtrackjének egyik szerzője Henri Gonzo, akinek dalait a nagyszerű Fran Palermo zenekar adja elő.

Megjelent az Index.hu-n.