Lehet-e az underground az új mainstream? Vagy mit adott nekünk az Omegához képest a Betli Duó? És mit ad mondjuk Azahriah, a Follow The Flow vagy a ValMar?
Néhány éve olyan zenészek kezdtek el felkerülni a fesztiválok nagyszínpadaira, akik előtt az egyszeri ember csak áll, és azon gondolkodik, hogy miről is maradt le, honnan jönnek ezek a fiatalok.
Korábban – mondjuk, néhány éve, évtizede – a televíziók voltak a mainstream hordozói, ahol a tehetséges vagy különleges vagy valamilyen okból kedvelt zenészek lehetőséget kaptak a széles körű közönségnek való bemutatkozáshoz. Csakhogy néhány példát mondjunk, a teljesség igénye nélkül ilyen volt Tóth Vera, Rúzsa Magdi, Oláh Gergő, ByeAlex stb. Érthető tehát, hogy nagyrészt ezek az előadók töltötték meg a koncerthelyszíneket, kezdve a nagyobb koncerthelyszínektől egészen vidékig, hiszen ezeket a műsorokat szinte az egész ország nézte, ismerte.
A digitalizáció előtt a zenék terjesztése is sokkal bonyolultabb volt, stúdiók, kiadók kellettek ahhoz, hogy egy kiadvány megszülessen, és elérje az embereket, amely egyúttal egy minőséggaranciának is tekinthető szemben a napjainkbeli tendenciákhoz, amikor bárki bármit felrakhat bármelyik csatornára.
Már a YouTube kapcsán megfigyelhető volt, hogy évről évre felbukkantak olyan sztárok, akik ott gyűjtötték a követőiket, sőt még online tehetségkutatók is voltak, mint például a Ki Mit Tube, amelyben több irányból érkező zenészek (pl. Saiid, Fluor Tomi), influencerek (Szirmai Gergely) vagy épp kritikusok (Puzsér Róbert) értékelték a produkciókat. Erre a jelenségre kétségkívül nagy hatással volt a pandémia időszaka, amikor is a már korábban is viruló TikTok nézettsége exponenciálisan növekedni kezdett, és mind információszerzés, mind tartalomfogyasztás, mind szórakozás szempontjából kielégítő tudott lenni a fiatalok számára, akárcsak korábban a televízió. És mintha fel is váltotta volna a tévénézést. Maga Azahriah is párhuzamba állítja a kettőt, úgy vélekedik, hogy míg az édesanyja megnézi azt, ami a tévében megy, addig ő a TikTokot pörgeti.
A mostani generációs szakadék sokkal nagyobbnak tűnik a korábbiaknál, hiszen néhány év alatt olyan paradigmaváltás történt a digitalizációban, amelyet meglehetősen nehéz követni, és olyan szintű diverzitás jött létre, amelyhez nehéz alkalmazkodni. Az információk szerteágazódása, az internet kimeríthetetlen bugyrai és a megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi platformok teret adnak a bizonyos szempontok, érdeklődési körök, korosztály szerinti tagozódásra.
Ez bizonyos értelemben adhat egyfajta magyarázatot arra a kérdésre, hogy honnan jönnek ezek a fiatalok? Csakhogy egy példát hozzunk, a Follow The Flow legutóbbi metrós beharangozója is a TikTokon ment nagyot, és onnan került át később más közösségi felületre, vagyis óriásplakát helyett manapság elég egy 10 másodperces videó ahhoz, hogy többmilliós nézettséget tudj elérni, konkrétan csak a Youtube-on 6 millió fölötti megtekintést gyűjtött be a Szélcsend, emellett Spotify-on a jelenlegi állás szerint majdnem 2 millió hallgató játszotta le a reklámozott dalt, és lett rögtön a legnépszerűbb számuk. Ezen a videón a Szélcsend refrénjét kezdi el énekelni, majd leszáll a metróról és továbbmegy.
Azahriah példája azt is mutatja, hogy ha jól tudod használni az ilyen felületeket, előbb lehet nagyszínpados koncerted, mint óriásplakátod. Míg normális esetben a produceri munka egy főállásnak minősül, Azahriah köszöni szépen, megoldja magának. Minden zenekar felsorolja az adott számon dolgozó személyeket, ebből Azahriah sem kivétel, ha csak a Mind1 című dalát nézzük, azt látjuk, hogy Azahriah éppen csak az operatőr és a világítóasszisztens helyét nem foglalja el. Egy interjúban elmondja, hogy ő nagyon sok mindent az internetről szedett össze; a Youtube-ról tanult meg angolul, gitározni, videót vágni és egyéb, a zene- és videógyártáshoz szükséges tudnivalókat is onnan szerezte meg. Viszont kirajzolódni látszik egy olyan tendencia, miszerint manapság nem a mesterségek átfogó, elmélyült tudására, hanem sokkal inkább egy adott cél eléréséhez szükséges tudásnak a megszerzésére van igény. Plusz az is látszik, hogy ma már nem elég csak a zenélgetni, érteni is kell az internetet, például a brandépítéshez. Függetlenül attól, hogy kedveljük, amit Azahriah csinál, vagy sem, alig pár év alatt felépítette magát.
Míg korábban átlagosan 10 év kellett, a 2010-es évek elején 5 év, napjainkban már pár hónap is elég a befutáshoz (és egyben a lecsengéshez is). Ha hihetünk az adatoknak, Azahriah 2019-ben adta ki első dalát, 2021-ben már a fél ország a Mind1-et dúdolta. Természetesen hozzá kell tenni, hogy már korábban is építette magát a Youtube-on, ahol Paul Street néven videobloggerként foglalkozott különböző, az ő generációját érdeklő témákkal: spongyabob teóriáktól, jeti legendáktól kezdve egészen az iskola sötét oldaláig. Csatornája 2019-ben már rajta volt a Youtube magyar Top 50-es listáin. Legújabb albuma megjelenésével felkerültek a dalai a különböző csatornákra, és bár ezek egyelőre nem teljesítettek éppen annyira jól, mint például a Youtube-on 23 milliós nézettséget elérő Four Moods vagy a 31 milliós Mind1, hiszen a 3 korty 3.5, a Four Moods 2 pedig 1.1 millió megtekintést hozott, ettől még jelenleg a Spotify magyar top 10-es listájában 6 dal az ő szerzeménye.
A ValMar 2018-ban kezdte a zenei karrierjét, legismertebb daluk, a Szikora Róberttel készült Úristen 37, az Éget a nap 22, a Színvak pedig 16 milliós nézettséget produkált.
Példának okáért az egyik legismertebb zenészünk, a Király, Zámbó Jimmy 1975-ben szerezte meg az Országos Rendező Iroda előadóművészeti engedélyét (amikor még csupán egy intézmény döntött teljes karrierekről és arról, kinek lesz lemeze, ki, hol és mikor léphet fel), de csak az 1990-es évek elején futott be, vagyis 15 elteltével.
Visszatérve a TikTokhoz, már korábban is látható volt az a trend, hogy az olvasásról a képi információátadásra terelődik át az irány, de azt, hogy alig pár másodperces videós tartalmak veszik át az uralmat, azt nem láttuk jönni. Azahriah kétségkívül kiemelkedő alakja ennek a szcénának, rengeteg effort, önerő és teremtőerő jellemzi. És mivel ő is ezeken a felületeken szocializálódik, természetesen azt is tudja, hogy mik azok a témák, amelyek a mai fiatalokat foglalkoztatják, milyen lelki mélységeket vagy éppen magasságokat élnek meg, és ezeket a témákat fogalmazza meg a dalszövegeiben. Dalai, megszólalásai által pedig egyúttal tematizálja és alakítja is a trendeket. Ahogy fogalmaz egy interjúban:
csak beszélni kell a fiatalok nyelvén. Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.”
Míg mondjuk a rendszerváltás előtti években például az Illés vagy a Kex, a Locomotiv GT, a Beatrice, a Hobo Blues Band vagy az Európa Kiadó közvetítette a fiatal generáció gondolatait, lázadásait, rezgéseit, és ne feledjük: egy addig szokatlan és új, polgárpukkasztó stílusnak titulált műfajban, mint a rock vagy akár ide sorolható a punk is, addig napjainkban Azahriah, Follow The Flow meg társai azok, akik valami hasonló szerepet töltenek be a fiatalok körében, az idősebbek számára „minőségtelennek” titulált stílusban.
De talán még jobb párhuzam lehet a 90-es évekből a Betli Duó vagy a 2000-es évek elejéről Krisz Rudi vagy Náksi Attiláék, hiszen ők tudtak elérni szélesebb tömegeket. Megdöbbentő például az is, hogy
Miközben Szörényi vagy Presseralbumából 30-40 ezret adtak el, a Betliéből 250 ezer fogyott.” (JBSz – SJ: A magyarock története 2., 2019., p. 207.)
És még egy megmosolyogtató idézet az Ifjúsági Magazinból 1987-ből:
Sajnos tény: a haknikirályokról, a slágerfickókról, a vacsorák mellé szervírozott össznépi malackodásokról épp eleget olvastunk már. Ezek a jelenségek már elég régóta ismertek. Legfeljebb Bartók és Kodály országában (…) sokáig nem akartuk tudomásul venni, hogy az Akácos út-at jóval többen ismerik, éneklik, mint a Szózat-ot vagy a Himnusz-t, a Schneider Fáni-t hamarabb megtanulják, mint a népdalokat, amelyek lassan kikopnak a zenei köznyelvből.”
Tehát látható, továbbra sincs új a nap alatt, ezek a problémák korábban is jelen voltak a társadalomban, és az Akácos út helyett mégis többen ismerik a Hymnus-t, csak épp egy generációnak az előbbi tetszett jobban. Amiben a mostani jelenség talán különbözik a korábbiaktól, az jelen pillanatban a már-már teljes elszigetelődés és diverzitás, a TikTok-buborék, amelyben a TikToktalan emberek egyre kevésbé érzik a flow-t, a vibe-ot, és egyre kevésbé értik meg azt a világot, amelyet ez a „globális” közösség él.
A generációk közötti a kód nem feltétlenül egyezik, és nemcsak a témák szintjén, hanem a nyelvi és a zenei megformálás terén sem. De talán el kell fogadnunk, hogy a TikTok sztárok az új punkok, akik azzal lázadnak, hogy teljesen új hangszínnel, az eddig megszokottól eltérő módon küzdik fel magukat. Vagy csak egyszerűen ők azok, akik ráéreznek a fiatalság, vagyis a saját korosztályuk igényeire (mily meglepő!). Vagy egyszerűen: csak.
Megjelent az Index.hu-n.
