A ködös, hófoltos időt karácsonyi dallamok, a forralt bor és a kürtőskalács illata enyhítette a Deák téri vásári forgatagban, míg odabent, az Akvárium Klubban a kultúra melegsége várt mindenkit, aki ellátogatott a Petőfi Kulturális Ügynökség és a POKET Zsebkönyvek egésznapos összművészeti adventjére.
Élő Rap cinca
A Hajógyár Rap cinca című műsorának élő változatában Zalán Tibor, József Attila-díjas költő cincálta szét Lóci játszik zenekar énekes-basszusgitárosa, Csorba Lóci dalszövegeit, Sára Gergely, slammer moderálása mellett.
Lóci, a cincát megelőző beszélgetésben kijelentette: a zenésznek nem szabad hitelességével packáznia, az alkotónak kapcsolódnia kell dalszövegéhez, s akarjon is azzal valamit mondani.
Zalán Tibor nem kímélte Csorba Lócit. De tényleg nem. Elöljáróban elárulta: neki jutott az a negatív szerep, hogy híres emberek szövegeibe kössön bele, költészeti szempontból, amiért közönség utálja, az illető még jobban.
– Egyedül én szórakozom – szúrta közbe Sára Gergely.
Nem írsz jobban dalszöveget, mint én
A szerző nekifogott legismertebb szövege, a Nem táncolsz jobban mint én felolvasásának, Zalán Tibor pedig kommentált: „ez jó…, ez hülyeség…” Természetesen érvekkel alátámasztva véleményét. A refrénről például ezt mondta: – Ez óriási, táncolni mindenki szeret, nagyon jól megfogtad.
A folytatásról – „Lehet, hogy sosem hagy el a mázlid / azzal is pénzt keresel, hogy csak állsz itt” – Zalán Tibor megállapította: nagyon rossz sorok, mert a szerző rím helyzetet akart létrehozni, és a két rím katasztrofális.
– Ilyeneket hallva közönség elfogadja, hogy szabad rosszul használni a nyelvet. A zene miatt nem veszi észre, hogy összevissza beszél az énekes. A rengeteg közhely miatt szinte hallgathatatlan a magyar zene. A rapben viszont nem lehet a zene mögé bújni. – magyarázta Zalán Tibor, majd megjegyezte: – Szeretem ezt a szöveget, mert rövid, ezért kevés benne a hibalehetőség.
Ady után egy évszázaddal
A következő dalszöveg, a Veled minden hihetetlen kapcsán szerzője bevallotta: – Ezt szeretem magamtól. Tibor pedig azt mondta, ez a rosszabbik. Valószínűleg az ízlésem sem jó.
Az első két sorról – „Van ez a taxi, ami tudod bevisz még engem / Az emlékeimbe és megáll” Zalán Tibor megállapította: – Ez költészet. Ha nem folytatná a mester, azt mondhatnánk: itt egy komoly költő működik.
S jött a folytatás.
„A mai nap is, pont ilyen lenne biztos / Ha ma este hirtelen nem jut eszembe itt most”
– Na, ez a katasztrófa – jelentette ki Zalán Tibor.
– Igen, ezt én is érzem – ismerte el Csorba Lóránt.
„Milyen jó, hogy vagy és a világ közös ismeretlen”
– Ez nagy sor. Ha eladnád meg is venném – mondta a költő. – Hiteles, mert az ember így beszél, és a dalok nagyon kevéssé szólnak úgy, ahogy beszélünk.
Az örömre aztán következett az üröm.
„Úri kénye-kedve szerint feledékeny uruk tényleg”
– Ezt, hogy úri kénye, ezt Ady használta utoljára – hangsúlyozta Zalán Tibor.
Szerzőtárs nélkül
Lóci példaképe a Lennon-McCartney szerzőpáros, neki ellenben nincs szerzőtársa, akinek véleményét feltétlenül elfogadná szövegeivel kapcsolatban.
– Vagy olyan mentorom, mint Zalán Tibor – fűzte hozzá a zenész.
Zárásként Csorba Lóránt nevére utalva, Zalán Tibor megkérdezte: hol tart most Lóci?
– Az óriássá válásban? Az Ó-nál – fogalmazott a Lóci Játszik frontembere, aki végül mégis óriássá vált, legalábbis a szememben, amikor az Élő Rap Cinca Session zenekar (Boros Levente, Heilig Tomi, Pénzes Máté, Weil András) parádés közreműködésével elrappelte két dalát.
A punk-rocktól a Follow The Flow-ig
Nem csalódtak Szakács Gergő rajongói sem, a Follow the Flow szólóban is sikeres énekes-dalszerzője volt ugyanis a Hajógyár Zene x Látvány című összművészeti estjének adventi vendége és – Molnár Tomi kérdéseire válaszolva – számos izgalmas dolgot elárult zenészi pályakezdéséről, alkotói módszereiről, terveiről. Mint megtudtuk, édesapja kedvenc előadói – Phil Collins, Bruce Springsteen, illetve a Queen, a P. Mobil és a Republic – jelentették számára az első zenei élményeket, kamaszként pedig leginkább a rap, Eminem és Sub Bass Monster érdekelte. Barátaival mégis punk-rock együttest alakítottak, melyben neki az énekes-ritmusgitáros poszt jutott és első dalait is ez idő tájt írta.
Az ország 2010-ben az X-Faktor versenyzőjeként ismerte meg, később a Rising Starban és a Dalban is kipróbálta magát, de egyik televíziós tehetségkutatóban sem aratott elsöprő sikereket. „A kereskedelmi tévékkel semmilyen szinten nem vagyok kompatibilis” – foglalta össze tapasztalatait. Aztán 2018-ban a siker is megérkezett, a Follow The Flow zenekarral berobbant a köztudatba és gyökeresen megváltozott az élete. Különösen a folyamatos koncertezést volt nehéz megszoknia: „Beláttam, hogy vagy megszeretem ezt az egészet, vagy rámegyek mentálisan, fizikailag, mindenhogyan.”
Inkább a halál, mint a szerelem
Zeneszerzőként következetesen tágítja, feszegeti saját határait, követi a legfrissebb trendeket, amelyek valamilyen formában saját szerzeményeiben is megjelennek. Dalaiban gyakori téma a búcsú, az elmúlás és a halál, mert ezekről tud legjobban, leggyorsabban írni dalszöveget. Kerüli viszont a lírai, szerelmes, vallomás jellegű dalokat. „Így is picit túl érzelgősnek tartom magam és sziruposnak” – fogalmazta.
A dalok vizuális megjelenítésére is nagy hangsúlyt fektet: amikor elkészül egy szerzemény, már tudja milyen klip illene hozzá. Így volt ez a Nincsen út című dal esetében is, amikor egy dzsungel jelent meg lelki szemei előtt, aztán Madeira szigetén ráismert a képre. A kalandos körülmények között forgatott videoklip nemcsak az FPV drónnal készült festői légifelvételek, hanem a zene és a képek varázslatos összhangja okán is figyelemre méltó alkotás.
A beszélgetést záró mini gitárkoncert előtt Szakács Gergő a terveibe is beavatta a hallgatóságot: a Follow The Flow-val már készülnek jövő márciusi nagykoncertjükre a Papp László Budapest Sportarénában, de legalább ennyire készül első gyermeke születésére is, akihez már több dalt írt és akit szeretne majd bevezetni a csillagászat és a természetfotózás rejtelmeibe.
Címlapkép: Hegyi Júlia Lili / PKÜ