Igényes zene, jó szöveg, nem csoda, hogy egy ország rajong értük

A Follow The Flow az elmúlt években a magyar popzene egyik legmeghatározóbb zenekarává vált. Az együttesnek nemrégiben jelent meg a legújabb száma, amely már most hatalmas sikert aratott. 

A Follow The Flow az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert Magyarországon. A háromfős formáció tagjai – Szakács Gergő, Fura Csé és BLR keverik a pop, a rap és a hiphop elemeit, és így alkotják meg saját, egyedi hangzásukat. Az együttes karrierje 2016-ban indult, amikor a Nem Tudja senki című daluk aratott nagy sikert a hazai zenei színtéren. Azóta több slágerük is megjelent, mint például az Porszem, a Holnap küszöbén és a Tőlem ne. A trió zenéje könnyed, energikus és pozitív, ugyanakkor legfrissebb daluk, a Szélcsend már más hangulatot mutat be. 

Képzeljünk el egy napot, amikor minden magyar ember hazánkban háromszor hallgatja meg a Follow The Flow egy választott dalát. Az Anyám mondta című daluk nézettségét tekintve az előbbi állítás már nem is annyira elrugaszkodott, mivel a kreáció több mint 34 milliós megtekintést tudhat a magáénak a YouTube-on, ami jelzi, hogy a zenekar mennyire közkedvelt a magyar zenei színtéren. 

A zenekar tagjai nemcsak tehetséges zenészek, hanem fontos értékeket és életszemléletet is közvetítenek a zenéjükön keresztül. Ugyanakkor a közösségi médiában is aktívak, és rendszeresen posztolnak motiváló üzeneteket és inspiráló idézeteket.

Nem tudja senki

A dal megjelenésének nyarán már 20 milliós nézettséget ért el a videoklip, a hazai Spotify listán több mint 650 ezres streaminggel lett listavezető. A Nem tudja senki volt a nagy áttörés a Follow The Flownak, hiszen hirtelen az egész ország együtt énekelte a refrént:

„Nem tudja senki, hogy honnan jöttem
Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem
Ködös a múltam, nem ismeri senki
Nincs otthonom, nincs hova visszamenni”

A dalszövegben a lét minősége magasabb értéket képvisel, mint a materiális dolgok: “sosem voltam gazdag, de megvan minden, / a legszebb pillanatok vannak ingyen.” Emellett a dalban található hangszerelés és az előadásmód is erőteljes érzelmi töltettel rendelkezik, amely tovább erősíti a dal üzenetét a mindennapok becsüléséről, a pillanat megéléséről. A Nem tudja senki több gondolategységet mozgat. Egyrészt magában foglalja a lét kiszámíthatatlanságát, az ember esendőségét. Másrészt utal arra is, hogy a függetlenség ára a nincstelenség: „Inkább leszek nincstelen úgy, hogy mellette szabad.” Emellett az otthontalanság, gyökértelenség, aspektusa is felmerül, amelyhez ködös, vagyis nehezen visszafejthető múlt társul “Ködös a múltam, nem ismeri senki, / nincs otthonom, nincs hova visszamenni.” Külön érdekesség, hogy nem csak hazánkban volt közkedvelt a dal, számos ember szívesen hallgatja a világ minden tájáról.

“Wow this video makes me want to travel to Hungary so much. I also love how Hungarian sounds. I’d like to learn this language Love from Spain” 

“Amazing song! Playing on repeat for like 100th time now! Love from your neighbor, Ukraine”

“I am from Germany and i feel this music so deep without understanding anything”
/YouTube/

Az utolsó kommentben látható, hogy a hozzászóló képes érezni a dal mélységét anélkül, hogy ismerné a szöveg jelentését, tehát a nyelvi korlátok sem akadályozzák abban, hogy elmerüljön benne.  

Porszem

A Follow The Flow Porszem című dalában az élet mint hullámvasút jelenik meg, és az embert egy apró porszemmel azonosítja. A porszem mint szimbólum az egynek lenni a sok között jelentést hordozza, vagyis hogy a nagy egész szempontjából mennyire jelentéktelen az élet, az egyén szempontjából viszont esszenciális. Ebben a dalban nem az egyén képezi a mindenség origóját, csupán része az egésznek: “Fejem fölött köröztek keselyűk / Az életem sosem egyszerű / Göröngyös út sötét éjjelén / Porszem vagyok, aki majd révbe ér.” A Porszem a körülöttünk zajló dolgok elfogadásáról, az alázatról és a belső küzdelmekről szól. 

Holnap küszöbén

Az alábbi dal hangulatát talán a hajnal képe tudná a legjobban összefoglalni. Mint amikor el kell indulnunk valahová korán reggel és tapasztaljuk, hogy velünk ébred fel a természet és a város is: “Velem él az utca, ha hajnalban elindulok / A félhomályban a fáradt tegnap elandalog / A felébredő szél túl gyengéd / Csak simít, mintha fából lennék / De talán átlendít a holnap küszöbén.” A holnap küszöbe egyfajta határként jelenik meg, azt a pillanatot szimbolizálja, amikor a tegnap átfordul a mába. A Holnap küszöbén az élet körforgását az új nap virradásával illusztrálja, a tegnap véget ér és jön egy újabb nap, és minden nappal egy új történet kezdődik. A sötétből, félhomályból elmozdulunk a világosság felé. Függetlenül az ember akaratától, mindig eljön a holnap, bármit tehetünk a nap akkor is felkel: “A reggelnek mindegy, hogy szeretem-e, mindenképp ír egy új mesét.”

Szélcsend

A TikTokon közzétett flashmob-szerű beharangozó, a dal dallamos refrénje és a fülbemászó ritmusa bizonyára sokak számára ismerős. A Szélcsend című dalban természeti képek uralkodnak, a nyugodt környezet helyett tomboló vihar veszi körül a megszólalót. A külső vihart azonban a belső csend, magány egyenlíti ki, így ellentétes mozgás figyelhető meg a környezet és az elbeszélő között: “Villámokat szór ma ránk az ég fenn /Tombol a világ, de bennem szélcsend.” Az egyén elszakad a külvilágtól, és ezt a dalhoz tartozó klipben az eltakart szem nyomatékosítja. A világtól való eltávolodás bár csenddel társul, ez mégsem a nyugalmat implikálja, sokkal inkább a körülötte lévőktől való eltávolodást és az ebből fakadó magányt, szorongást: “Úgy érzem, magamra hagyott a világ, Attól félek, hogy túl messze van, aki lát.” 

A Follow The Flow igényes, értékteremtő erővel rendelkező dalszövegeiben gyakoriak a természeti képek, amelyek a mindennapok és a mindennapi küzdelmek szemléltetését teszik lehetővé. Teszik mindezt egyfajta poszthumán gesztussal, amelyben az egyént nem a középpontba helyezik, hanem a világ apró, de esszenciális elemeként értelmezik. Az emberi tetteket, döntéseket is ilyennek írják le: egyszerre tűnhetnek jelentéktelennek és meghatározónak. 

A zenekar tagjainak érdemes külön is megtekinteni a munkásságát, mivel egyénileg sem tétlenkednek. Szakács Gergőnek például néhány nappal ezelőtt jelent meg közös produkciója Rúzsa Magdival Kék a szívem címmel, amelyben az autizmusról énekelnek. A szerzemény máris a 10 legfelkapottabb dal között szerepel a YouTube-on.

További információt pedig a popkulturalis.hu-n olvashatsz róluk!

Megjelent az Index.hu-n.