Érdekes, már-már számmisztikus, hogy az első Fonográf lemez ötven, míg az utolsó negyven esztendeje látott napvilágot. Igen ám, de az 1976-os FG-4 albumuk címe azt sugallja, az a negyedik korongjuk, ebben az esetben azonban Szörényi Levente szólólemezét, az Utazást szintén Fonográf lemeznek, mégpedig az elsőnek tekintette a zenekar.
FONOGRÁF
Jóisten helyett Bánatvirág – Ötvenéves Szörényi Levente Utazása
Fontos lemez Szörényi Levente új borítóval ötven esztendeje megjelent első szólólemeze, az Utazás. Fontos a muzsikus életében, amennyiben vadonatúj zenei korszak nyitódarabja, s fontos a honi rocktörténetben, tudniillik addig Magyarországon a Muszty-Dobay duón kívül nem játszott amerikai country-t, folkot szinte senki. Ráadásul a korong felvételekor született a Fonográf.