Itt fedezte fel a Beatles-t Brian Epstein.
Index-blog
Szinkronban a nagyvilággal
Ötven éve jelent meg a korszakos lemez, a Hétfő (Hét fő).
Egy internetes fórumtól a zenei csúcsokig – Children of Distance
Új dalt is adott ki idén a Children of Distance
Hol jár az eszemtől az Úristenig – Szerelmes dalok evolúciója
Ki milyen szerelmes dalt hallgatott ezekben az időszakokban?
Miért tiltották be a nagy Bummm-ot?
Betiltották, pedig az egyik legsikeresebb lemez lett.
Előkerül a hegedű, és ebben a népi hangulatban mulatunk – Interjú a 10 éves Bagossy Brothers Company-vel
Azt szeretnék, hogy a következő tíz évben is lepjék meg magukat.
Vad Fruttik: Hitelesebben tudom üvöltözni azt, hogy nem jó, mint azt, hogy jó – Likó Marcellel beszélgettünk
Lassan egy éve, hogy a zenekar nagy része távozott.
360 ezernél is több lemezt adott el, mégis betiltották
Harangozó Teri hosszú ideig a slágerlisták élén volt, karrierje során számos mérföldkövet ért el.
“Hívtam egy álmot a taxis épp lemondta.” – Kilépővel búcsúztatjuk a nyarat
Megjelent a The Biebers legújabb slágere, amely méltóképpen búcsúztatja a nyarat.
Mesterséges intelligencia: Új korszak a szerzői jogban
A Sinatra-effektus, avagy a Google és a Universal Music nagy csatája