A lemezgyár nem óhajtott Omega-lemezt kiadni, mégis felvették az Élő Omega című félig-meddig koncertlemezt.
Találatok erre: omega
Az Omega örök – Interjú Debreczeni Ferenccel és Schrott Péterrel
Az Omega Testamentum kezdeteiről.
Az Omega-hangzás egyik megálmodója volt
Ma lenne 80 éves Benkő László.
Az Omega mindenben az első volt
80 éves lenne Kóbor János
Ami sikerült az Omegának, nem jött össze a Szabados Quintetnek
Ötven évvel ezelőtt is élt és virult a zenei élet. Mi sem bizonyítja ezt jobban az, hogy a korabeli lapok bőven cikkeztek a korabeli sztárzenekarokról. Olvasva a régi beszámolókat pedig az is kiderül, hogy ez a zenei kultúra ma is velünk és bennünk él. De miről szóltak a hírek? – II. rész
Vincze Lilla: „Siófok mellett a Székelyföld ma is a szívem csücske”
A Napoleon Boulevard egykori frontembere az Omega, az LGT, a Bikini és a Korál zenéin nőtt fel, miközben Katona Klári Titkaim című albumát a legjobb magyar női poplemeznek tartja, Földes László Hobo nyolcvanas években írt dalszövegeit ma is aktuálisaknak véli, és szívesen hallgatja a Mini és Török Ádám Bartók-átiratait. Miközben a mai életét meghatározó élmények közül Kardos Horváth János, a Kaukázus együttes vezetőjének dalait emelné ki.
Szörényi Levente: „A Generál dala számomra a reveláció erejével hatott”
A magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb szerzője-előadója, Szörényi Levente csak ámult, amikor 1972-ben a Magyar Rádióban meghallotta a Generál Lehajtott fejjel című dalát. De mindig is sokra tartotta a Presser Gábor vezette a Locomotiv GT-t (különösen Barta Tamás gitárjátékát) és a Demjén Ferenccel felálló Bergendyt is. Miközben ma alapvetően szimfonikus muzsikát és népzenét hallgat.
Ötven éve jelent meg az első magyar hard rock lemez
A Skorpió Rohanás albuma máig az egyik legjobb magyar rocklemez. Korszakos anyag, amin mit sem fog az idő foga, jöhetnek, mehetnek műfajok, stílusok.
Gyorsulóban az ötvenöt éves örökmozgó – Kettős születésnapot ünnepel idén a P.Mobil
Eseménydús évnek néz elébe a P.Mobil: a húsvéti meglepetésként kiadott angol nyelvű daluk után május 19-én dupla születésnapi koncertet tartanak az Aréna Gardenben, nyáron tábort rendeznek és lemezeket is készítenek. Minderről az idén 75 éves Schuster Lóránt zenekarvezetővel beszélgetünk, akinek új könyve is megjelenik.
Erdős Péter Famíliája: a Kócbabák nélküli Neoton
A Neoton Família vitathatatlan sikerénél Erdős Péter bábáskodott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat márkamenedzsere, a Neoton menedzsere, nem mellesleg, együtt élt a zenekar énekesnőjével, Csepregi Évával. A ma is aktív csapat április 5-én, Sopronban lép a nagyérdemű elé, a Csepregi Éva Fan Sit szervezésében. A Neoton előtt Zoltán Erika forrósítja a hangulatot, akinek első öt lemezét a Neoton Família szerzői írtak saját új korongok helyett.