Fotó: discogs.com

Ötven éve nyerte meg az ABBA az Eurovíziós Dalfesztivált

Ma fél évszázada annak, hogy a svéd ABBA berobbant a nemzetközi popéletbe: 1974. április 6-án a Waterloo című, angolul előadott szerzeményükkel megnyerték az angliai Brightonban tartott Eurovíziós Dalfesztivált. A dalt tartalmazó kislemezt 54 országban adták ki, több helyen a toplisták élére került, több mint öt millió példányban kelt el világszerte. E siker hatására pedig az Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad alkotta kvartett elindult azon az úton, melynek során az ABBA minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb popzenei formációja lett.

folk frame

Kezdődik az Országos Táncháztalálkozó – Sebestyén Márta kapja az idei Táncház Díjat

Idén immár 43. alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt: a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti eseményének nyitótáncházát április 5-én este tartják a Fonóban, majd 6-án és 7-én a Papp László Budapest Sportarénában folytatódnak a programok. Az idei Táncház Díjat Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész kapja.

Fotó: Chován Eszter

Őszinte dalok csúnya szavakkal és váratlan fordulatokkal – Cserihanna útja a Kikötőig és az Akváriumig

Csak azért is sok vagyok címmel ad koncertet cserihanna, azaz Cseri Hanna április 5-én az Akvárium Klubban. A koncert kapcsán többek között a Kikötő című albumról, az őszinte dalokról, a „csúnya” szavak szerepéről, a cseRihannák együttesről, illetve a bábművészet és a popzene összeegyeztethetőségéről beszélgetünk a bábszínházi rendezőként is tevékenykedő énekes-dalszerzővel. 

Fotó: Fortepan / Szigetváry Zsolt

Ami nem sikerült Charlie-nak, sikerülhet a fiának

Charlie 77 címmel lépett fel április 2-án Nagykanizsán Horváth Charlie. Hosszú karrierjét több évtizednyi külföldi muzsikálás tarkítja. A Krokus zenekarral nemzetközi sztár lehetett volna. Megkockáztatom, akkor is, ha ezzel a hanggal nem Vas megyében, hanem Bristolban születik. Bár Adam Stewart, avagy Axl Magyarországon látta meg a napvilágot, zenekara, a Stardust már két lemezt készített a Frontiers Music-nál. Adam Stewart polgári neve Horváth Ákos, ő Charlie fia.

Fotó: Esztergomi Várszínház

Megjelent az Isten komédiása zenei anyaga – Szarka Gyulát mélyen megérintette Assisi Szent Ferenc története

Két évvel az ősbemutató után CD-n is megjelent az Isten komédiása című, Assisi Szent
Ferenc életéről szóló misztériumjáték zenei anyaga, amely nagymértékben hozzájárult a
Soproni Petőfi Színház és az Esztergomi Várszínház közös előadásának sikeréhez.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Szövegírók, avagy akik tartalmat adnak a dalnak – Dusán a lírával átszőtt filozófia mestere

A dalszöveg ugyan nem költemény, hiszen zenére, zenével születik, ám igen is fogalmazhat költői magasságokban szerzője. Sztevanovity Dusán anyanyelve a szerb. Magyarországon tanulta a magyart, amit elsős általános iskolás kora óta beszél. Ennek dacára a dalszövegírók elitjébe tartozik, lírája, filozófiája, nyelvi leleménye egyedülállóvá, egyedivé teszi munkáit.

Fotó: Zilahi Csaba / Erdélyi MagyaRock

A tiltások korának fenegyerekei – Marosvásárhelyi rocklegenda: Nowáx 

Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock című könyvében megjelent, az erdélyi magyar rockhoz valamilyen formában kapcsolódó személyek mesélnek tapasztalataikról. Novák József mesél zenei pályájának indulásáról, sajátos stílusukról, tiltásokról.

Fotó: a38.hu

Aki szívesen él Lovasi árnyékában – Kispál András 60 éves

Neve egybeforrt a Kispál és a Borz zenekarral, a többség mégis a frontember Lovasi Andrást ismeri – és ő szívesen él Lovasi árnyékában. Nem véletlen, hogy közel négy évtizedes pályafutása során sosem készített szólóalbumot. Számára ugyanis fontos egy kontrollember, aki a sok zenei ötlete közül kitúrja azt, ami számmá fejleszthető. Kispál András ma hatvanéves.

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az ötvenéves első Fonográf lemez tulajdonképpen a második

Érdekes, már-már számmisztikus, hogy az első Fonográf lemez ötven, míg az utolsó negyven esztendeje látott napvilágot. Igen ám, de az 1976-os FG-4 albumuk címe azt sugallja, az a negyedik korongjuk, ebben az esetben azonban Szörényi Levente szólólemezét, az Utazást szintén Fonográf lemeznek, mégpedig az elsőnek tekintette a zenekar.